A pénzügyi cégek és a szabályozó hivatalok közti forgóajtó ismert jelenség, ettől még feltűnő, hol kötnek ki az egykori hivatalnokok.


A két legnagyobb amerikai pénzügyi felügyeleti szerv (az FTC és a CFTC, azaz a tőzsdefelülgyelet és az árutőzsde felügyelete) mindent megtesz, hogy a világ végéig leültessék az FTX-et vezető csalással gyanúsított Sam Bankman-Friedet. A nyilvánosságra hozott e-mailek szerint egy éve még korábbi FTC és CFTC alkalmazottak segítségével próbált minél jobb kapcsolatokat kialakítani a szabályozókkal Bankman-Fried – írja a Gizmodo.

A Los Angeles Times szerint az FTX vezető jogásza korábbi kapcsolatait használta fel, hogy SBF együtt ebédelhessen a CFTC vezetőjével. Az ebédre 2021 októberében sor is került egy jó nevű washingtoni étteremben.

Az eseményt létrehozó Ryan Miller a CFTC akkor vezetőjének egykori jogtanácsosa volt korábban, mielőtt egy kis kitérővel az FTX-hez ment. A helyzeten bonyolít, hogy a szóban forgó vezető, Gary Gensler, most a SEC-t vezeti. Az eseményen több FTX vezető és a céghez közeli startup vezetője is részt vett.

Miller megpróbált egy másik magas rangú CFTC vezetőt is elhívni az ebédre. Dawn Stump nem ment el az eseményre. Azonban azóta már ő sem dolgozik a CFTC-nél, hanem a Solidus Labs kriptós kockázatmonitoring cég tanácsadója.

Az egyes esetek, még a lobbiebéd sem számítanak kiemelkedően nagy botránynak. Az viszont a pénzügyi sajtó figyelmére érdemes téma, hogyan váltanak a szakemberek a szabályozó testületek és azok között a cégek között, amelyeket szabályozniuk kellene.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?