Interjút adott a Portfóliónak Bek-Balla László és Simó György a bank fintech startupos együttműködéseiről.


Interjút adott a Portfóliónak Bek-Balla László, az Erste Bank Digitális Csatornák és Contact Center vezetője és Simó György, a Day One Capital vezetője a bank fintech startupos együttműködéseiről. A főként a startupos vonatkozásokról szóló interjúban arra is kitérnek, hogy a George-ot, az Erste csoport digitális platformját 2020-ban vezetik be Magyarországon. Ezt a bankon kívüli csoport által fejlesztett banki szoftvert 5-6 éve kezdték el. A tesztje pedig a szomszédos országokban zajlott.

„A George célja az is, hogy a pénzügyileg legkevésbé érettek is kiigazodjanak a pénzügyi világban. A működésében központi elem a platformizáció: ahol már működik, ott tesztjelleggel vagy már a mindennapi üzem részeként bekerültek harmadik feles megoldások is az alkalmazásba” – mondja Bek-Balla László, a Portfólió kérdésére válaszolva.

A George Labs oldalán meg lehet tekinteni, hogy miket kínál az új netbanki és mobilbanki szoftver. Emellett a George Labs a Githubon is elérhetővé tett jelentős mennyiségű kódot. Emellett érdemes arra is rákeresni, hogy külső fejlesztőktől milyen más, a George-ra épülő kódokat lehet találni.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?