Miután az Uber újra feltalálta a taxizást úgy, hogy az kényelmes legyen az utasoknak. Most a taxizáshoz köthető leglátványosabb kiegészítőt tervezte újra: a taxi lámpáját.

Érdemes tudni, hogy az autók tetejére szerelt, többnyire sárga taxilámpák városról városra eltérően működnek. Van ahol csak azt jelzik, hogy a kocsi szabad-e vagy van utasa. Máshol viszont külön jele van annak, ha utas ugyan nincs, de a sofőr szolgálaton kívül autózik. New Yorkban ezt egy legendásan nehezen felismerhető lámpakombinációval jelezték, ami egészen addig zavarta össze a turistákat, amíg 2012-ben végre nem egyszerűsítettek a taxilámpákon. Párizsban a kiegészítő lámpák a tarifát jelzik. Hongkongban pedig nem szórakoztak holmi lámpákkal, a kocsi színe jelöli, hogy milyen területekre hajthat be a kocsi.

Az Uber frissen bejelentett Beacon nevű kütyüje egységesítené ezeket a jelzéseket. Rádáasul úgy, hogy információt is szolgáltasson az utasoknak. Maga a hardver egy egyszerű, Bluetooth kapcsolaton keresztül vezérelhető, állítható színű LED-lámpa. Olyasmi, amit okos villanykörte néven bármelyik műszaki boltban meg lehet kapni.

A különlegessége, hogy a lámpa színét az utas választhatja ki a kocsi hívásakor. Ha pedig ezt megteszi, akkor nem a sok, nagyjából egyforma autó közül kell rendszám alapján megkeresnie a megfelelőt, hanem figyelhet arra, hogy melyik kocsi hordozza az ő színét. A fény éjszaka vagy rossz időben sokkal célszerűbb, mint a rendszám kibogarászása vagy az autó típusának megtalálása.

Az új fények szilveszter éjszakáján fognak bemutatkozni a cég által kiválasztott maroknyi városban. Az biztos, hogy a Newcastle-ben, Miamiban, Denverben és Nashville-ben osztja ki először a lámpákat. A teszt sikerétől függően pedig további városokban is megjelenhetnek az új fajta taxilámpák.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?