Először csak egy betéti kártyát akartak adni a gyerekeknek, de egyre több banki funkció kerül a Currentbe.

Még nem járunk ott, hogy a 2018-as trendeket kezdjük összeírni. Előtte még jön az az időszak, amikor az e-kereskedelem, a futárcégek és a posta megpróbálja túlélni a karácsonyt. Viszont, ha egyszer eljutunk az év végi listákhoz, az mindenképpen rajta lesz, hogy minden fintech bankká alakult idén.

A megfigyelés aktualitását az adja, hogy a tiniknek adható, a szülők által appból felügyelt betéti kártyát kínáló Current átalakult. A tinik a jövőben maguk is tehetnek pénzt a Current számlájukra. Ami egy valós igényt elégít ki, eddig a fűnyírással keresett – ilyet még csak a filmekben láttunk – vagy a nem elég digitális rokonoktól kápéban kapott pénzt nem lehetett eljuttatni a kártyára. Most viszont az összeg megérkezik a Visa kártyára, és aztán el lehet költeni ruhákra a Fortnite-ban.

A Current eredeti célja az volt, hogy a zsebpénz intézményét átemelje a digitális korba. A pénzügyi műveletek mellett házimunka listát is lehetett kezelni az alkalmazásban, illetve el lehetett utalni a mosogatásért vagy a fűnyírásért járó összeget. A szülők állíthatták be a pénzkivételi limitet is, illetve szűrhették, hogy milyen helyeken fizethet a gyermekük a kártyával. A szolgáltatáscsomag a szülőknek havi 36 dollárjába kerül.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?