Startupok és a K&F szektor kapják a támogatást.

 London, England.(Photo by Jack Taylor/Getty Images)
Fotó: Jack Taylor/Getty Images)

Kockázati tőkebefektetéssel és állami támogatásokkal akadályozná meg a brit kormány, hogy a hazai vállalkozásokat külföldi cégek vásárolják fel. Startupok mellett támogatják a K&F szektort is, 2020-ig még több pénzt ígértek.

Egyáltalán nem tett jót a Brexit a növekvő tech-szektornak, erre szeretne most reagálni a brit kormány. A hírt a Phillip Hammond pénzügyminiszter jelentette be azzal az egyszerű céllal, hogy ne kerüljenek külföldi tulajdonba a növekvő brit cégek.

Megteszem az első lépést annak érdekében, hogy a növekvő tech cégeinket ne szippantsák fel nagyobb vállalatok ahelyett, hogy maguktól növekednének.

– mondta Hammond.

Nemrég nagy port kavart, hogy egy japán tech óriás megvette a brit ARM microchip-gyártót 31 milliárd dollárért. Az sem volt biztató a britek számára, hogy a mesterséges intelligenciában utazó DeepMindot a Google vásárolta fel 2014-ben 400 millió dollárért, az okoseszközökre gépelő szoftvereket fejlesztő SwiftKeyt pedig idén a Microsoft 250 millióért. Hammond a kormány hivatali ideje végéig újabb kétmillió fontos támogatást ígért oda a K&F szektornak – ezt az összeget robotikával, mesterséges intelligenciával és automata járművekkel foglalkozó projektek kaphatják meg.

Nemrég egymilliárd adófontot használtak arra, hogy fejlesszék az optikai kábelhálózatot, amivel újabb kétmillió brit háztartásba vezethetnek be szélessávú internetet. A tech szektor örül a bejelentéseknek, Gerard Grech, a Tech City UK vezérigazgatója így reagált a hírre:

Megmutatta a brit kormány, hogy figyeli a tech közösség igényeit. Utóbbi azzal van elfoglalva, hogy olyan üzleteket építsen, amelyek globális győztesek lehetnek, és képes arra is, hogy a átalakítson néhány hagyományos iparágat.

Grech szerint a 400 milliós támogatás legalább egymillió font kockázati tőke áramlását teszi majd lehetővé.

(Forrás: TNW, nyitókép: Jack Taylor/Getty Images)


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?