Komoly vagyonért, 1,4 milliárd fontért, azaz több, mint 500 milliárd forintért vásárolta fel a Ctrip a Skyscannert. Az üzlettel magyar programozók is jól járhattak.

Kínai utazási óriás vásárolta fel a skót Skyscannert. És hogy ez mitől magyar startuphír? Mert a repjegykereső oldal 2014-ben vásárolta meg a Distinction nevű mobilappokat fejlesztő magyar startupot, akik a cég applikációját készítették.

repülő

A havi 60 millió felhasználót kiszolgáló, harminc nyelven elérhető olcsó repjegyek keresésére szolgáló céget 1,4 milliárd fontért vehette meg a Ctrip.com nevű kínai utazásszervező cég, ami testvérek között is több mint 500 millió forint. A Skyscanner közleménye szerint a jelenlegi vezetés fogja tovább üzemeltetni és fejleszteni a szolgáltatást.

A Distinction üzlet azért volt nagy szám, mert a négy évig működő cég egy angyalbefektetővel jutott el a felvásárlásig. Weiszbart Zsolttal, a befektetővel a Forbes közölt akkor interjút. Ekkor még azt várták, hogy a Skyscanner 5-10 milliárd dollárt érő céggé növi ki magát. Erre ugyan nem került sor, de így sincs szégyenkeznivalójuk a magyar és skót üzletembereknek.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?