
Az FTX-ügy eddigi legjobb mondatát adta a világnak John J. Ray, a tőzsde új vezérigazgatója. Ray nem tipikus kriptós igazgató, olyan cégek élén szokott kikötni, amelyeknek a pénzügyeit nagyon helyre kell tenni. Így vezényelte például le a legendásan összeomló Enron felszámolását.
Az FTX csődvédelmi dokumentációjában Ray a következőket írja:
Negyven éves jogi és átstrukturálási gyakorlatom van. Én voltam az átstrukturálási igazgató vagy a vezérigazgató a történelem legnagyobb céges csődjeinél.
Kitér arra, hogy felügyelte olyan cégek átalakítását, ahol a menedzsment csalt (Enron) és olyan helyzeteket, ahol más országokból kellett visszaszerezni pénzügyi eszközöket (Nortel).
A legjobb mondat azonban nem a szöveg elején található, hanem a mélyén:
A karrierem során soha nem láttam a céges kontrollmechanizmusok olyan csődjét, a megbízható pénzügyi információk olyan hiányát, mint itt.
Később arra is kitér, hogy mivel az Alameda Research könyvei nem auditáltak, illetve Bankman-Fried vezette az FTX-et és az ő érdekeltsége volt az Alameda is, ezért nem tudja nyugodt szívvel kijelenteni, hogy bármilyen pénzügyi információ, ami a csődvédelmi kérelemben szerepel utólag megbízhatónak bizonyul.
Nagyon jó film lesz ebből pár év múlva, mint ahogy az Enronból is annyi maradt, illetve pár céges emléktárgy az Ebayen.
Szólj hozzá