A budapesti fintech meetupon két inkubátorprogram mutatta be mit kínál a startupoknak. Az este érdekessége, hogy mindketten a céges gondolkodást tanítanák.

Budapesten és Varsóban lehet fintechül tanulni a közeljövőben – derült ki a Fintech@Budapest meetupon. A rendezvényen az inkubátorprogramját pár napja meghirdető MKB és a StartupCollider néven startupneveldét üzemeltető PwC szakértői adtak elő.

varsó
A Fintech@Budapest mindkét előadásában közös volt az, hogy a bankok és a fintechek együttműködésében látták a jövőt. Még az ok is hasonló volt. Hetényi Márk, az MKB digitális igazgatója szerint nincs olyan fintech, amely a bankok által kiismert szabályozási kérdések útvesztőjében nyugodtan tudna tájékozódni. Emellett a bankoknak hatalmas tudásuk van a régi rendszerekkel együttműködni képes szoftverek építésében. A bank most cseréli core rendszerét az Oracle Flexcube megoldására, hogy modernebb, gyorsabb szolgáltatást tudjon nyújtani, de ettől még előnynek tartja a régebbi pénzügyi rendszerek ismeretét. Az inkubátorba bekerülők ráadásul egy olyan homokozó (sandbox) rendszerhez is hozzáférhetnek majd, amelyen valós banki adatokon tesztelhetik a szoftverüket.

A fintechek pedig menő, a felhasználó számára kényelmes, a megfelelő platformokon megjelenő alkalmazásokat dobja be a közös kalapba. Hetényi nem keltett hiú reményeket a banki szolgáltatások egyediségét illetően. Bret King fintech szakembert idézve arról beszélt, hogy 30 ezer fintech startup létezik, minden banki funkcióra, termékre és szolgáltatásra van legalább három-négy jó startup.

A fintech akadémiát és inkubátort indító bankhoz egy szalvétára felvázolt remek ötlettel még nem érdemes bemenni. Viszont egy végiggondolt, üzletileg ígéretes ötletet akkor is szívesen fogadnak, ha működő prototípus vagy piaci teszt még nem volt.

Irány Varsó, csomagolj hálózsákot!

[A pénzügyben] nincs közös piac, sem az EU-ban, sem máshol a világon. Mindenhol vannak helyi apróságok.

A varsói startupvillát – nem vicc, tényleg egy helyen laknak a résztvevők – üzemeltető PwC szerint is az a fintechek előtti legkomolyabb kihívás, hogy piaci vagy pénzügyi multis tapasztalatuk nincsen. Jelentősen javul a startupok életbenmaradási esélye, ha megtanulnak nagy cégesen gondolkodni. Így is lehet, hogy bukás lesz a fintech startup osztályrésze, ha az alapítók mondjuk összevesznek, ha az üzleti modell mégsem bizonyul működőképesnek, de egy bizonytalansági tényezőt ki tud iktatni a PwC oktatása.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?