Kriptovalutákról, stablecoinokról és a blockchain technológiában rejlő lehetőségekről beszélnek két napig a Duna partján.

Jakab László a blockchain hazai alkalmazásáról beszélt

A konferencia első napján Jakab László miniszteri főtanácsadó, a BME dékánja arról beszélt, hogy Magyarország élen járó európai központja lehet a blockchain technológia alkalmazásának. A digitális főkönyvi technológiára ápítve gyorsabbá válhat az ügyintézés, teljes körűbbé az automatizáció.

A tokenizáció, azaz az érték digitalizációja, amelyről Chris Skinner fintech guru többször beszélt korábbi magyarországi előadásain, átrajzolja a piacot. A nagyvállalatok és intézményi szereplők is megjelennek a szférában. A multinacionális fejlesztőcégek pedig már dolgoznak olyan megoldásokon, amelyekkel egy cég lényegi folyamatait vagy az államigazgatás egyes feladatait lehet a blokkláncra költöztetni.

Csabai Csaba a szabályozó és a fejlesztők érdekeinek összehangolását tartja fontosnak

Az IBM és a Maersk közös, harmadink felek által is használható globális logisztikai megoldása a TradeLens, amely a blockchain technológiára építve teszi átláthatóvá a szállítmányozást remek példa erre. A konferencián az is elhangzott, hogy a korai kriptovaluták árfolyam ingadozása után most a piac tisztulása következik. A digitális aranyról való beszéd helyét a technológia megfelelő alkalmazásának helyéről való eszmecsere veszi át.

A szabályozónak abban van hatalmas felelőssége, hogy olyan környezetet hozzon létre, ahol blockchain fejlesztésekkel könnyen lehet végezni. Csabai Csaba, a Blockchain Kutatási Egyesület elnökségi tagja arról beszélt, hogy a fejlesztői és szabályozási oldal képviselőit tömörítő egyesület fő célja, hogy Magyarországon is összehangolódjanak ezek az érdekek. A feladat nem kicsi, Európában a blockchainben látja a kitörési lehetőséget Észtország és Málta is, és Svájc is erős versenyző.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?