Újra kell rajzolni fejben a fintech térképet, mert nagyon megváltozott minden. A héten a Revolut keletre, egy afrikai startup pedig északra indult el.

(Fotó: ricardo CC-BY)

Lassan neki kell ülnünk térképet rajzolni, mert a pár éves fizetési térképünk teljesen elavulttá vált. Akkor még csak azt próbáltuk megjeleníteni, hogy az Apple, Samsung és Google fizetési szolgáltatásai hol elérhetőek. Azóta már Magyarországon is van Apple Pay, a neobankok pedig úgy kezdtek terjedni, hogy követni is nehéz.

A Revolut, amely idén az amerikai piacra lépést is végrehajtotta, megjelent Dél-Kelet-Ázsiában is. Előbb csak egy 30 ezer fős bétatesztet hajtott végre Szingapúrban, a héten viszont megtartották a hivatalos indulást. A cégnek komoly tartalékai vannak több befektetési körből, ügyesen köt partnerségeket, a bevételtermelés a következő nagy kérdés.

Közben az amerikai Stripe fizetési szolgáltató Mexikó felé indult meg. Innen Latin-Amerika a további terjeszkedési terve az amerikai fintechnek.

A hét eddigi legmeglepőbb húzása pedig talán az, hogy a nigériai KKV-hitelekkel foglalkozó Lidya nevű fintech terjeszkedésbe kezdett. Hogy hová? Lengyelországba és Csehországba. A nigériai fintech két veterán pénzügyi szakembert gyűjtöttek be. A Lidya 24 óra alatt elbírált kisvállalati hiteleket ígér. Idén év végére a legnagyobb nigériai KKV-hitelcéggé akarnak válni. A következő öt évben pedig egymilliárd eurónyi pénzt akarnak kihelyezni a két új európai piacukon. Ha valami, ez mindenképpen a térképek újrarajzolása.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?