A Paytm nem termel még bevételt, de sok és nagy befeketető bízik abban, hogy nem lesz ez mindig így.

(Fotó: Sasha India CC-BY-SA)

Tőzsdére készül India legnagyobb fintech startupja a Paytm. Jelenleg 16 milliárd dollárra értékelik a céget, és a részvénykibocsátással 2,4 milliárd dollárt szeretne begyűjteni a fintech – tudta meg a Techcrunch. Ha sikerül, az értékelése 20 milliárdra ugrik.

A Paytm júliusban jelezte az indiai szabályozónak, hogy tőzsdei bevezetésre készül, és benyújtotta a szükséges dokumentumokat. A cég eddig 3 milliárd dollárnyi kockázati tőkebefektetést gyűjtött össze az alapítása óta. A várható részvényárfolyam 28 dollár körül (2080 és 2150 rúpia) alakul majd, és november nyolcadikától lehet feliratkozni a várólistára. A tőzsdei kereskedelem november 18-án indul „vagy akkortájt” – írja a lap.

A cég érdekessége, hogy a befektetői vegyes képet mutatnak. Az Alibaba, a Warren Buffet által alapított és vezetett Berkshire Hathaway és a SoftBank is a befektetők között van. 2009 óta persze egy sikeres startup összegyűjthet ilyen támogatókat, de nem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyen jó listát tudnának kiállítani.

A Paytm fő fókusza a fizetések voltak, de szuperappá nőtte ki magát. Mára 330 millióan használják. Ugyanakkor a Paytm 2021 második negyedévében 118 millió dollár bevételt termelt, ami ugyan 62 százalékos növekedés az előző negyedévhez képest, de messze van a cég értékelésétől. Ráadásul adók és működési költségek levonása után 50,9 millió dollár mínuszban zárta a negyedévet.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?