Nem csak a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexét hívják már BUX-nak. Hasonló néven indult egy holland fintech is, amely jutalékmentes befektetési lehetőségeket kínál appján keresztül.

Fotó: Bux

A cég által fejlesztett BUX Zero nevű appot egyelőre csak azok tölthették le, akik korábban feliratkoztak a várólistára. Közülük is csak a holland állampolgárok. A fintech azonban már bejelentette, hogy Németország és Ausztria felé tervezi folytatni a terjeszkedést.

A startup első terméke nem teljesen váratlan. Hasonló ígéretekkel vágnak neki az építkezésnek, mint például az amerikai Acorn. Egyszerű befektetési lehetőséget kínál azoknak, akiket korábban a bonyolultsága riasztott el a tőzsdézéstől. A platform nyitottságát, bátorító jellegét azzal akarják garantálni, hogy az appon belül követni lehet más befektetőket, figyelni a lépéseiket.

Így néz ki egy kisbefektető a Bux szerint (Fotó: Bux)

A kereskedés jutalékmentes, az app pedig három különböző ügyletet tesz lehetővé. Az egyik a gyors, az aktuális piaci áron vásárol, a másik egy limitált árfolyam elérése esetén. Ez a két ügylet az év végéig lesz csak ingyenes, jövő évtől 1-2 euróba kerül majd minden új ügylet. A „basic order”, amit pedig a nap adott pillanatában, napi egyszer hajthat végre a rendszer ingyenes marad.

A cég gondolkodik azon is, hogy korlátlan számú ügyletet tartalmazó előfizetéses csomagot is indítson. A versenyző szolgáltatások kísérleteznek ezzel az üzleti modellel is.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?