Kína kapujában indít startupbankot a Neat. A cég is startupként működik és az ügyfeleit is ebből, illetve a KKV szegmensből várja.

(Forrás: Neat)

Startupoknak és kisvállalkozásoknak indított neobankot a hongkongi Neat. A regisztrációs oldalon a világ összes oldalát felsorolják, de egyelőre csak maréknyi országban indult el valójában a szolgáltatás. Azon meg sem lepődtünk, hogy a magyar KKV-k fogadására nem készültek fel, az viszont érdekesebb, hogy egyelőre az Egyesült Államok cégei sem regisztrálhatnak.

A Neat ugyanolyan neobank próbált lenni, mint a Monzo, a Starling vagy az N26. De gyorsan megváltoztatták a küldetésüket, amikor feltűnt, hogy nagyrészt startupok nyitnak náluk számlát. Ezt akár azzal is elősegíti, hogy az egyelőre nem támogatott országból származó érdeklődőket gyorsan átirányítja egy hongkongi cégalapítást lehetővé tévő oldalra.

A Neat egyelőre rendelkezik lakossági üzletággal, ahol egyszerűbb szolgáltatásokat kínáló Mastercard betéti kártyához juthatnak az ügyfelek. A fejlesztés alatt álló Neat Business viszont már kezel majd céges bérszámfejtést, költségelszámolásokat és kibocsát nem névre szóló céges hitelkártyát is. Ezen a szolgáltatási szinten meghatározott helyeken használható céges költségkártyát is lehet majd kérni a Neattől.

Jelenleg 100 országból vannak ügyfelei a cégnek. A számot David Rosa, a Neat alapítója, a Citi Bank ázsiai és csendes-óceáni térségének korábbi igazgatója közölte a Techcrunch-csal. A frissen megszerzett 2 millió dolláros befektetésüket könyvelőszoftverek integrációjára szánják. Úgy érzik, hogy Hongkong, a Kínához való közelsége miatt, egy olyan hely, ahonnan meg lehet hódítani a világot.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?