Verseny támad Európában, Litvánia is bejelentette, hogy pénzügyi homokozót nyit az országba költöző fintech cégeknek.

Verseny támad Európában, Litvánia is bejelentette, hogy pénzügyi homokozót nyit az országba költöző fintech cégeknek.

(Fotó: Anssi Koskinen CC-BY)
(Fotó: Anssi Koskinen CC-BY)

A litvánok célja, hogy minél több, a Brexit következményei elől a kontinensre menekülő startupot csábítsanak el. A sandbox rendszer remek lehetőség arra, hogy a pénzügyi termékeket valós működés közben teszteljék végig a cégek, akár menetközben is alakítva a terméken – írja a Finextra.

A litván központi bank nem csak a szabályozás rugalmasabbá tételével dolgozik. A brit FCA engedéllyel rendelkező startupok egy hét alatt banki tesztlicenchez juthatnak, három hónapa alatt pedig a teljes licencet is megszerezhetik. Emellett a szabályozó által működtetett, a Sepa fizetési rendszer elérését lehetővé tévő API-hoz is hozzáférhet minden pénzügyi startup, legyen akár bank, akár nem. A Contis, a Revolut és a Wirecard már meghallotta a hívó szót és irodát nyitottak Litvániában.

Vitas Vasiliauskas, a bank elnöke azt mondta, hogy a bank által jóváhagyott ügyfélkör segítségével alakíthatnak majd ki új termékeket a cégek a sandboxban. A kísérletezési lehetőség a teljes balti és északi régió számára hasznos lehet – állítja a bankelnök.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?