A várakozásokkal szemben nem okozott nagy durranást a Robinhood a tőzsdén. Nem kapkodták el, nem dúlták fel a parkettet, még az őrület is elmaradt.

Robin segít befektetni a szegényeknek – ez a mese is sokat változott (Forrás: Robinhood / Facebook)

Harmincnyolc dolláros áron nyitott a Robinhood részvény a tőzsdén, majd rögtön tíz százalékot zuhant. A nap végére valamennyit visszatornászott a papír, de így is 34,9 dolláron zárt. Nem olyan eredmények ezek, amit bárki várt volna az egyik legünnepeltebb fintechtől. Az sem jó hír a cégnek, hogy a bevezetéskor kiadott részvények egy részét a saját felhasználóinak, kisbefektetőknek kínálta fel. Ezzel nem éltek a kisbefektetők, kevesebb részvény kelt el ezen az úton – csupán 20 százalék a 35 százalék helyett – mint amennyit a cég eladott volna.

A várakozások 38 és 42 dollár közötti árról szóltak, de ezek közül egyiket sem sikerült elérni. Az érdeklődés hiánya pedig az intézményi befektetőket is elbizonytalaníthatja – írja a The Verge a Pitchbookra hivatkozva.

A lap azt is hozzáteszi, hogy a Facebook 2012-es tőzsdei bevezetése is rosszul sikerült. Ehhez képest a cég sikerét nehéz eltagadni. Az akkor népszerűtlen papírok pedig mára az eredeti áruk kilencszeresét érik.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?