Eldöntötte az amerikai tőzsdefelügyelet, nyomozást indít a Coinbase ellen értékpapír ügyekben is. A Coinbase alig hevert ki egy bennfentes kereskedelmi botrányt, most egy újabb vizsgálat indul ellene.

(Fotó: Marco Verch CC-BY)

A Bloomberg szerint a SEC, azaz az amerikai tőzsdefelügyelet úgy döntött, hogy érdemes megvizsgálni, lehetett-e a Coinbase-n bejegyzetlen értékpapírokkal kereskedni. Amennyiben úgy döntenek, hogy a különböző kriptós termékek egy része értékpapírnak minősül, úgy ennek az ügynek komoly bírság is lehet a vége. Az pedig biztosnak látszik, hogy a kriptós cégek által eddig élvezett szabályozatlan helyzetnek vége szakad.

A gazdasági lap forrásai szerint a SEC figyelmét az keltette fel, amikor száz különböző tokennel bővítette a Coinbase a kínálatát. Ekkor vették fel a listájukba a kezdetben poénnak indult Shiba Inu fotós dogecoint is, aminek aztán az árfolyama növekedni kezdett. Sőt a tokent még Elon Musk is népszerűsítette pár, rá jellemzően megfontolt twitteres megnyilvánulással.

A százas lista több olyan tokent is tartalmazott, amelyek árfolyama a bevezetéskor volt a legmagasabb, majd onnan inkább csak süllyedt. Paul Grewal, a Coinbase vezető jogtanácsosa szerint a SEC vizsgálata alaptalan. Illetve arra hivatkozik a Mediumon publikált írásában, hogy az Igazságügyminisztérium a cég korábbi bennfentes kereskedelmi ügyében nem is említett értékpapírcsalást a vádak között.

A vizsgálat és esetleg az azt követő per mindenképpen tisztázni fogja, hogy a SEC mit tekint értékpapírnak és mi számít olyan pénzügyi eszköznek, ami nem tartozik a felügyelete alá.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?