Erős mezőnyből hozott el komoly díjat a magyar robottanácsadó startup.

Erős mezőnyből hozott el komoly díjat a magyar robottanácsadó startup.

szélenergia

Fenntarthatósági díjat nyert a Blueopes magyar robottanácsadó startup a BBVA bank Open Talent versenyén. Az európán kívüli területeket is bevonó verseny tizenkét üzleti területen osztott díjat, emellett kilenc kiemelkedően ígéretes startupot is kiválasztott. A magyar csapat ezek közül a fenntarthatósághoz, zöld jövőhöz kötődő pénzügyi innovációk legjobbjának járó díjat hozta el.

A BlueOpes olyan vagyonmenedzsment megoldást fejlesztett ki, amelyben az ügyfél a saját preferenciáinak megfelelő fenntartható, zöld, a társadalmi igazságosságot fontosnak tartó cégekbe fektethet be. A BlueOpes nem jótékonysági alapon működik. Úgy látják, hogy a jövőért való felelősségvállalás és a sikeres, bevételt termelő vállalkozás működtetése nem ellentétesek egymással. Például dán szélenergiás cégekbe nem csak azért érdemes pénzt fektetni, mert így a megújuló energiaforrásokat támogatjuk, hanem mert jövedelmezők is.

Megéri nézelődni

A BBVA versenyének zsűrije szerint a leginkább jövőszagú startupok a biztonságos azonosításban utazó Sedicii, a blockchain alapú azonosítást kínáló Taquanu és az emberi és gépi intelligenciát összekötő vagyonmenedzsment motor, a Cindicator. A leginkább az emberek javát szolgáló új cégek közül a ToGarantido brazil biztosítási fintech, a ChargeAfter hitelstartup és a Cashaa nevű banki app kapta. Végül a fődíjra esélyes utolsó két startup a Dunnforce és Finnest, amelyek az üzleti felhasználókat legjobban kiszolgáló technológiákként lettek kiemelve. Érdekes a kategória azért is, mert a Sedicii ebben is szerzett egy harmadik helyet.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?