Chris Skinner fintech gurunak tűnt fel, hogy az ide Bangkok Tech Summit egyik előadója a Kaede Takenaka, aki kilencévesen elindította a KIDLetCOint.

Fotó: Kidlet

A jól hangzó sztorinak természetesen van pár olyan részlete, ami helyére teszi a startupot. A thai kislánynak aközben támadt a gyerek coinos ötlete, hogy hallgatta, ahogy az édesanyja és a barátai a kriptopénzekről beszélgetnek ebéd közben. Az anyja pedig azért beszélgetett erről, mert a NEM alapítványnál dolgozik, amely a NEM blockchaint kezeli.

Mindenesetre Kaede-nek lett saját coinja kilenc éves korában, a következő évben pedig már egyetemen is beszélt arról, hogy milyen egyszerű saját kriptopénzt csinálni. A coin célja egyrészt, hogy ebben lehessen kifizetni a gyerekeknek az elvégzett házimunkáért járó jutalmat.

Kaede eredetileg arra is gondolt, hogy mi a blockchain előnye a gyerekek számára: a szülők nem vehetik vissza a pénzt, ha a házimunka mégsem készül el vagy utána rosszalkodik. Később azonban ez kikerült a specifikációból, most a munka leokézása előtt egy escrow számlán parkol a pénz.

A startup célja, hogy gyerekek nemzetközi hálózatát hozza össze, akik blockchain és oktatási projekteken működnek közre.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?