Fintech startupokat keres inkubátor programjába a Mastercard. Aki fizetéssel vagy e-kereskedelemmel foglalkozik, annak nagy segítség lehet a kártyatársaság a nemzetközi porondra lépésben.

(Forrás: Mastercard)
(Forrás: Mastercard)

A fizikai és a digitális kereskedelmet elválasztó szakadék áthidalását megkönnyítő vállalkozásokat támogat a Mastercard. A cég Start Path nevű programjába augusztus 1. éjfélig lehet jelentkezni. Olyan startupokat várnak, amelyek rendelkeznek kezdőtőkével, és a bankolás, fizetés, kereskedelem területén csinálnának valami újdonságot: azaz fintechek.

A globális kezdeményezés 2014-ben, a fintech robbanás egyik első évében indult. Az együttműködésbe a startupok az ötleteikkel, megoldásaikkal szállnak be, a Mastercard pedig szakértői hálózatot és ügyfeleket tud biztosítani az ígéretesen fejldő cégeknek. A programba hagyományos vállalkozásokat is várnak, akik egy fintech megoldással kötött partnerséggel akarnak a versenytársaik elé jutni.

Ők már biztosan bejutottak

Már lehet látni, hogy a Start Path programba bekerülő cégek között lesz a nagyösszegű vásárlások, utalások esetén kedvezményeket jóváíró CardUp nevű startup, a mikrovállalkozások hitelezését célzó ftcash, a fizetési eszközök palettáját hűségpontokkal kibővítő ModoPayments, a bolton belüli keresési és vásárlási mintákat elemző Movvo, a fizetést NFC helyett hanghullámokal megoldó ToneTag és a RecommenderX ajánlórendszer. Az idei évben a beacon technológia, az egyérintéses fizetés és a mesterséges intelligencia felhasználása lesz a fókuszba.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?