A The Diary of a CEO műsor vendége volt Tom Blomfield, a Starling bank egykori vezető beosztású alkalmazottja és a Monzo neobank alapítója. Blomfield többnyire kerülte, hogy belemenjen a részletekbe, miért lett saját neobankja, most viszont a közel két órás interjúban sok minden mellett ez is szóba került.
A sztori a következő: miután bejelentette 2015-ben, hogy szüksége van a 2011-ben alapított banknál végzett munkájában egy kis szünetre Anne Boden, a bank vezetője nem csak őt rúgta ki, de a cég nagyobbik részét is. A csapat azt tette, amit egy csoportos leépítés után szokás. Azaz lementek a sarki kocsmába, számolatlan rendelték a gineket. Ami a sztorit megkülönbözteti a többi leépítős történetből, hogy a berúgás végére megállapodtak, hogy megalapítják a Monzót. Remek legenda, még ha csak az egyik fél verzióját ismerjük is a történetből.
A tavaly nehéz helyzetbe került Monzo üzleti modelljéről és annak hiányairól is szó esik. Illetve arról, hogy banki vezérigazgatóként is kaphat az ember halálos fenyegetéseket. Mihelyt elkezdi betartatni az olyan törvényeket, mint a bűnözői tevékenységre használt számlák zárolása, nem is nehéz betakarítani ezeket a visszajelzéseket.
Blomfield, akit két éve a pénzügy elérhetővé tételéért lovaggá is ütöttek, már nincs a Monzo élén. Jelenleg a hobbijainak él és megpróbálja valahogy kipihenni a bank- és startuptulajdonosként felgyülemlett feszültséget. Elmondása szerint nem a munkaidő volt hosszú, maximum 55-60 órás heteket vitt. Az igazgatással járó üzleti utak, a nyomás, és a 2-3 havonta egyszer a hálószobában éjfélkor megcsördülő „baj van, igazgató úr” telefon adta a terhelést. A telefont a szovjet-amerikai forródót után vörös telefonnak hívta Blomfield, de valójában egy rózsaszín Nokia volt.
Érdemes végighallgatni a fentebb beillesztett interjút, mert a startupvilágnak azt az oldalát mutatja, amiről kevesebb szó esik.
Szólj hozzá