A Finastra két, eleve nem startupméretű cég összeolvadásából jött létre. Negyvennél is több irodájuk van világszerte, többek között Budapesten is.

A Finastra két, eleve nem startupméretű cég összeolvadásából jött létre. Negyvennél is több irodájuk van világszerte, többek között Budapesten is.

(Forrás: Misys)
(Forrás: Misys)

Volt egyszer egy iszonyú sikeres magyar fintech startup, az volt a neve, hogy IND. Nagyjából az előtt vásárolta fel a Misys, hogy a többség megismerte volna egyáltalán a fintech szót. A céget nem olvasztották be, hanem budapesti és miskolci központként működött tovább, mint a Misys fejlesztési irodája.

Most megint egy új nevet kell megtanulni, mert a fizetési- és hiteltechonológában utazó torontói D+H és a Misys egyesítették erőiket. A tízezer fős óriási fintech neve Finastra, a harmadik legnagyobb pénzügyi technológiával foglalkozó vállalata lesz a világon. Ügyfeleik között tudhatják az ötven legnagyobb bankot, pénzintézeteket 130 országból. A teljes ügyfélkör 9000 cégre rúg.

Az egyesülést nem egy nagy egymásra találás előzte meg. A D+H-t a közelmúltban vásárolta fel a Vista Equity Partners, a Misys tulajdonosa. A cég nem a befektetőkereséssel vagy a bevétel üldözésével lesz elfoglalva, mindkét része képes volt nyereséget termelni.

A jövő kollaboratív és nyitott

Az egyesülés utáni első bejegyzés már arról szól a Finastra blogján, hogy a bankoknak folyamatos költségcsökkentésben kell gondolkodniuk. A mostani rendszereket drága fenntartani és üzemeltetni is. A megoldás az új technológiák beemelése és a fintechekkel való együttműködés.

Rádásul a bank ezzel olyan helyzetbe kerül, hogy platformszolgáltatóként egy új helyről lehet bevétele. A közművé válásnak – úgy tűnik – nem csak hátrányai vannak.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?