Többé nem lehet szuperlatívuszokban beszélni a még el sem készült ötletekről.

A Kickstarter új szabályozást vezetett be az oldalon, ugyanis megelégelték azokat a felhasználókat, akik túlreklámozzák a kütyüjüket és megtévesztő, agyonszerkesztett képet tesznek fel róla.

A lényeg, hogy ne titulálják a világ legjobb termékének azt, ami még csak projekt, esetleg ötlet szintjén létezik. Az új irányvonal szerint a felhasználóknak pontosan kell leírniuk azt, amire pénzt kérnek, és a képeket sem lehet már ész nélkül manipulálni. A képeknek mostantól átláthatónak és őszintének kell lenniük, a rajta lévő kütyünek pedig az aktuális állapotában kell szerepelnie. Ha pedig hardverről és szoftverről is szó van, szemléltetniük kell a működést, illetve nem hallgathatják el, ha még nincsenek kész a fejlesztéssel.

Nehéz terep a közösségi finanszírozás

A dolog problematikája, hogy a túlreklámozott dolgokból néha nem lesz semmi. Vehetjük példának a Buddy-t, ami egy emberi robot, és közel hétszázezer dollárt gyűjtöttek a fejlesztésére. Négy év után még mindig nem szállítottak le egyetlen robotot sem, és még mindig gyűjtenek a fejlesztésére.

Na és mit találunk, ha rákeresünk a világ legjobb cuccaira?

Például grilltisztító-kefét.

Mulifunkciós hűtőtáskát.

Golyóstollat.

De még a világ legjobb beerpong szettjét is feltalálták.

Címlapkép: 123rf


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?