A Dalma szerint piacot jelent, ha a kontinensen több házikedvenc van, akikre költenek is bőségesen a gazdáik, mint gyerek.

(Fotó: Wiggle Butts Photography CC-BY)

Új szót tanultunk azok kedvéért, akik a biztosítói folyamatok digitalizálására szolgáló insurtech szót már megszokták. Egyet tippelhetnek, milyen iparhoz tartozik az a cég, amely házikedvencek számára szóló biztosításokat értékesít. Akik a „pet tech”-re tippeltek, hívják meg magukat egy csokira vagy kávéra és veregessék meg a vállukat.

A Dalma nevű francia startup 15 millió eurós első körös támogatáshoz jutott, amiből az európai növekedését tervezi finanszírozni. A cég alapvetően pet- és insurtech vállalkozás, de egyfajta videohívásos állatorvosi assistance szolgáltatást is kínálnak, illetve van egy e-kereskedelmi lába is a cégnek. Ez utóbbi természetesen a házikedvencek kényelmét szolgáló termékeket értékesít – írja a Sifted.

A cég a mostani összeggel együtt összesen eddig 17 millió eurónyi kockázati tőkét gyűjtött be. És a saját bevallásuk szerint a húszezer felhasználójukból összesen hatmillió eurónyi bevételük volt az elmúlt 12 hónapban. A befektetők között főleg európai startupokhoz köthető üzleti angyalok és európai kockázati tőkealapok találhatók meg. Angyalként például Olivier Bonnett, a Blablacar nevű francia Oszkár-klón – bocsánat, magas labda volt – technológiai vezetője vagy Julien Gigoi, a Luko insurtech egyik vezetője tűnt fel.

A pet tech megjelenése válasz arra, hogy a koronavírusos időszak alatt emelkedett a háziállatok száma. A magányt oldandó sokan vettek vagy fogadtak örökbe állatot. Ez pedig a házikedvencekre való biztosításokat kínáló cégeket is népszerű befektetési célponttá tette. A Dalma által idézett adatok szerint az európai háztartásokban 200 millió macska és kutya él, ami kétszerese – az összehasonlítást a Dalma tartotta fontosnak – a 15 éven aluli gyerekek számának. A pet techben pedig még nincs olyan startup, amely egyértelműen a legerősebb szereplő lenne.

A Dalma a második olyan startup pár héten belül, amely a kisállatok kiszolgálására jött létre és jelentős befektetést kap. Májusban kapott 11 millió eurót a Lassie nevű svéd cég, ami a kutyások nevelését (pl. mivel tilos etetni) és a házikedvencek megelőző egészségügyi kezelését köti össze egy biztosítási termékkel.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá 1 hozzászólás

  1. Már biztosítást is köthetünk kisállatainkra – Magyar Állatvédelem 2022.06.18

    […] utóbbi természetesen a házikedvencek kényelmét szolgáló termékeket értékesít – írja a fintechradar a Siftedre […]

Vélemény, hozzászólás?