Egy szerencsétlen nyilatkozatt miatt kénytelen volt tisztázni az insurtech cég, hogy a huszadik század elejének áltudományát nem vezették be az appjukba. Jó tudni.

(Fotó: Rob Bertholf / CC-BY)

Magyarázkodni kényszerült a Lemonade insurtech cég miután a Twitteren nehezen megfejthető állításokat tettek arról, hogyan is működik a technológiájuk. A Lemonade első állítása az volt, hogy ezerszer több adatot gyűjtenek be, mint a hasonló insurtech vállalatok. Ezeket pedig MI-s megoldásokat használva a csalási ráta leszorítására használják – írja a Finextra.

Az igazi problémát a következő állítás okozta, amely szerint a kárbejelentésről készült videót gépi tanulási rendszer ellenőrzi és olyan „nem verbális” nyomokat is észrevesz, amelyeket egy hagyományos biztosító nem. Mivel a cég nem fejtette ki, hogy mik lehetnek azok a nem nyelvi, nem a kárbejelentés szövegében rejtőző nyomok, amikre a mesterséges intelligencia szűr, ezért magyarázatot kértek, hogy ugye nem faji, nemi vagy valamely más védett kategória szerinti szűrésről van szó.

A cég a blogján válaszolt és rosszul megfogalmazott megjegyzésnek nevezte a dicsekvős tweetet. Emellett megerősítette, hogy sem megjelenés, sem arcvonások, testkép vagy bármely védett kategória alapján nem különbözteti meg az ügyfeleit. A Lemonade szerint a videofelvételre is csak azért van szükség, mert az emberek kevésbé hajlamosak hazudni, ha látják magukat közben a tükörben, amit esetünkben a szelfikamera képe helyettesít.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?