Kiszélesíti a Visa Fintech Partner Connect programját a kártyatársaság, hogy lehetővé tegye a bankok számára, hogy egyszerűen csatornázzanak be finteches újításokat a rendszereikbe – írja a Techcrunch

A Visa fintech kapcsolatokért felelős globális vezetője, Terry Angelos azt nyilatkozta a Techcrunchnak, hogy az Európában már elérhető program kiszélesítése a logikus döntés. A Visa számítása szerint tavaly 105 milliárd dollár befektetés ömlött a fintech cégekbe, ezzel az összeggel pedig összemérni is értelmetlen azt a pénzt, amit egy-egy banki digitalizációra és termékek tökéletesítésére tud fejleszteni. “Az összes amerikai bank technológiai büdzséje is alacsonyabb összeadva” – mondta Angelos. A Visa ezért azt könnyíti meg, hogy a kockázati tőkéből létrehozott innovációkat minél egyszerűbben össze lehessen kötni a bankok, fizetési cégek és egyéb fintechek rendszereivel.

Elsősorban olyan fintecheket várnak a programba, akik digitalizációs feladatokat oldanak meg anélkül, hogy a banknak drága és bonyolult saját infrastruktúrát kellene építenie. Ezeket a programban résztvevő országokban működő csapatoknak lesz a feladata felfedezni.

Egyelőre hatvan fintech működik együtt a kártyatársasággal, 24 ezek közül amerikai. A mostani partnerprogram befektetéssel nem jár, viszont a Partner Connectbe bekerülő cégek számíthatnak arra, hogy valamivel gyakrabban fog csengeni a telefonjuk, és új ügyfelek toppanhantnak be.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?