Az elmúlt napok híreiből úgy is tűnhetne, hogy jár a kaszás a neobankok között, és vége mindennek. Ehhez képest az N26, most kapott újabb 100 milliót.

(Fotó: N268)

A mostani befektetés az épp zajló negyedik tőkebevonási körhöz tartozik, amelyben eddig 570 millió dollárt szerzett az N26. A fintech értékelése egyelőre változatlan, nem mozdult a szinte konzervatívnak is mondható 3,5 milliárd dollárról. A befektetési kör már tavaly óta tart, és egy 300 milliós befektetéssel vette kezdetét. Ekkor azonban csak 2,7 milliárdot ért a cég.

A pénz az N26 korábbi befektetőitől származik, új szereplő egyelőre nem vásárolta be magát a cégbe. Valentin Stalf, a cég alapító-vezérigazgatója pedig elégedett ezzel, illetve azzal is, hogy a százmilliós összeg ellenére nem változott a cég értéke. Egy készülődő válság elején nem veszíteni a cég értékéből bőven elég eredménynek számít.

Stalf szerint a plusz pénz „lehetőség volt erőfeszítés nélkül”, így hát elfogadták a pénzt. A bank prémium előfizetésekből, pénzváltási jutalékból és pénzügyi szolgáltatásokból (saját és API-n becsatornázott) szerez pénzt. Ezek azonban nem állandóak. Az online vásárlások száma növekedőben van, az elköltött összeg csökken, a pénzváltás pedig nagyot csökkent. Ellenben a számlákon tárolt vagyon növekszik az N26 adatai szerint.

A cég a közelmúltban vonult ki az Egyesült Királyságból, a negyedik körös befektetést európai, amerikai és Brazília terjeszkedésre tervezi fordítani. Mindegyik piacon jelen van már, de van még hová növekednie.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?