Több kell ahhoz, hogy Magyarország regionális fintech központ legyen, de nincs minden veszve.

Több minden kell ahhoz, hogy Magyarország regionális fintech központ legyen, de nincs minden veszve. Konferencianyitó kerekasztalunkon ezt a több mindent vette sorra Imre Zsombor, a CEE Fintech vezetője és két vendége.

(Fotó: Pál Anna Viktória / FTR)
(Fotó: Pál Anna Viktória / FTR)

A rövid beszélgetés legfontosabb és egyben legelszomorítóbb mondatát Berczeli András, az OTP eBIZ pénzügyi és stratégiai vezetője mondta ki:

Fintech szakértőkben már elsők vagyunk, befektetésekben utolsók.

Mindezt abból szűrte le, hogy mit mond a Linkedin szakmai közösségi oldal fintech keresőszóra a területen dolgozó magyar szakemberekről. Azzal folytatta, hogy időszerű lenne eredményeket felmutatni, hogy a fenti arány egészségesebben alakuljon.

Messze nem csak negatívumok hangzottak el. Felmerült az is, hogy a nemzetközi piacra ki kell lépni a magyar fintech cégeknek, de a fejlesztés Magyarországon tartásával képesek lehetnek leszorítani a költségeiket. A cél viszont, Brexit ide vagy oda, továbbra is London, mert még mindig az Európa pénzügyi technológiai központja.

Lopakodó üzemmódban vannak a magyar startupok?

Pereczes János, az MKB inkubációs programjának vezetője még optimistább volt. Úgy látja, hogy a bank startupversenyére több olyan kezdeti fázisban lévő cég került elő, amelyekről korábban nem lehetett tudni. Lehetnek még lopakodó státuszban lévő cégek. Van továbbá egy biztosan lezárt – az IND-t felvásárolta a Misys – és egy fejlődőben lévő – ez maga a B-payment – sikertörténet a magyar fintech szférában.


Egy figyelmeztetéssel zárta az MKB inkubációs programjának vezetője a hosszászólását:

Nem biztos, hogy olyan radikális és gyors lesz, mint most várjuk.

Fintech a Facebook?

A beszélgetés során a három szakember és a moderátor még olyan definíciókat beszéltek végig, amelyekkel minden nap dolgozunk. Már Imre Zsombor is felvetette megnyitó előadásában, hogy nem biztos, hogy az Amazont vagy a Facebookot fintech vállalatnak kell tekinteni csak azért, mert ezen a területen is jelen vannak. A szakember szerint az Apple a jó példa arra, hogy a cég felismerte, hogy rengeteg ügyféladata van, fizetések mennek keresztül a rendszerén, ezért létrehozott egy fizetési szolgáltatást. Az Apple Pay megléte azonban nem teszi fintech céggé az Apple-t.

Egyszer csak bejön az Apple fizetési szolgáltatása vagy valami hasonló (Fotó: Jason Howie / Flickr CC-BY)
Egyszer csak bejön az Apple fizetési szolgáltatása vagy valami hasonló (Fotó: Jason Howie / Flickr CC-BY)
(fotó: Jason Howie / Flickr CC-BY)

Kibogozásra került a digitális bank és a fintech cégek közti különbség is. Pereces szerint a digitális bank a széles spektrumon tevékenykedő, platformként felfogható pénzintézet, amelynek rendszerére rá lehet építeni fintech szolgáltatásokat. A fintechek szűkebb fókusszal dolgozó, többnyire egy meglévő infrastruktúrára épülő kváziszolgáltatás. A példát Imre hozta ehhez: a N26 úgy lett bank, hogy a banki hátteret és licencet más hozta az üzletbe.

És ha már példák, három végiggondolandó mondatot is kapott a közönség Imre Zsombortól:

A pénz adat. A bank egy IT-vállalat. A bank egy közműszolgáltató.

A FinTechRadar Konferenciát bemutatja:

simple_logo2_kicsi


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?