Kisebbségi tulajdonos lesz az Ant Financial a Klarnában. A skandináv fizetési startup hiteltermékei érdeklik a kínai befektetőt.

(Forrás: Ant Financial)

A kínai Ant Financial is társtulajdonos lett az egyik legnagyobb skandináv fintech sikerben. A kínai fizetési szolgáltató rendkívül kisebbségi tulajdonos lett egyelőre. A Bloomberg szerint durván egy százalékát birtokolja majd a cégnek a jelenlegi tőkebevonási kör végén.

A cégek által kiadott nyilatkozat szerint a jövőben az Alipay és AliExpress felhasználók számára is elérhetővé válik a Klarna „fizess később” szolgáltatása, ami egy rugalmas áruhitel lényegében. Az üzletről további részleteket azonban nem árultak el.

Az Ant Financial rendelkezik elkölthető pénzzel bőven. A 27 ezer milliárd dolláros kínai fizetési piac legnagyobb szereplője. Ráadásul amellett, hogy payment megoldást kínál, lassan terjeszkedik a hitelezés felé is. A kínai cég célja, hogy a részben bankolatlan, emiatt hitelminősítéssel sem feltétlenül rendelkező ügyfeleknek a mobilos appban tudjon hitelt adni. A Klarna pedig pont ilyen, rövid lejáratú (6-36 hónapos) hitelekben jó.

Az Ant Financial amúgy jó társasághoz csatlakozott. A Klarna befektetői között még Snoop Doggot is meg lehet találni.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?