A mobilos és a hozzá kapcsolódó fizetési piac országonként változik. Érdemes figyelni arra, hogy máshol mi számít hiányzó funkciónak.

(Fotó: Daniel Lobo // CC-BY)

Időnként meglepődünk, hogy egyes piacokon milyen funkciók nincsenek kiszolgálva. Most épp a RecargaPay nevű brazíliai fintech kapott 70 millió dollárnyi harmadik körös befektetést egy olyan pénzügyi termékre, aminek a létezését Közép-Európában már megszoktuk.

A RecargaPay a feltöltőkártyás mobiltelefonok online feltöltésére szolgál. Azaz olyasmire, amit a legtöbb mobilszolgáltatónál el lehet végezni Magyarországon. Brazíliában azonban tömegesen vannak olyan felhasználók, akik a helyi boltban vásárolnak még feltöltőkártyát – írja a Techcrunch.

„A legtöbb ember azért használ feltöltőkártyás telefont, mert így nyeregben érezhetik magukat, nem bíznak a mobilszolgáltatókban – nem akarnak roaming- vagy túlforgalmazási díjakat” – mondta a cégről Rodrigo Teijeiro alapító és vezérigazgató. A RechargaPay régen létező fintech, ami kezdetben weboldalként működött, 2014 óta azonban appot is kínál.

A brazíliai piac azért sajátos, mert egyrészt a fintech indulása előtt nem volt más, könnyen elérhető feltöltési lehetőség. Másrészt pedig hagyományosan nehéz volt vezetékes telefonhoz jutni az országban, egy ilyen projekt hónapokat is igénybe vehetett. Az utóbbi miatt viszont a mobiltelefonok nagyon gyorsan terjedtek el. A startup több dél-amerikai országban próbálkozott megvetni a lábát, de végül csak a brazil piacon maradtak bent: ez a legnagyobb piac és ez az, ahol a legelterjedtebbek a bankkártyák.

„A legfontosabb hiba, amit a latin-amerikai térségbe befektetők elkövetnek, hogy egy piacnak tekintik. De a szabályozások, különösen fintech területen, nagyon eltérőek, ezért nehéz a latin-amerikai piacon növekedni” – nyilatkozta Teijeiro.

A cég most havi 20 realos havidíjakból él, a vásárlóit pedig a telefon feltöltése után adott 4 százalékos pénzvisszatérítéssel csábítja magához. Ez utóbbi semmibe nem kerül a cégnek, a mobilszolgáltatóktól kapott kedvezményt adja át a vásárlóknak. A RacargaPay EBITDA pozitív, a mostani befektetésből új szolgáltatásokat tervez kifejleszteni.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?