A helyzet iróniája, hogy az alapulóban lévő startup két vezetője egy éve még egy kriptócéget vezetett, amit sikerült csődbe vinniük. Ha igazság van a világon, erre nem kapnak tőkét.

(Fotó: Alejandro Slocke CC-BY-SA)

Kyle Davis és Su Zhu befektetőt keres egy új kriptotőzsde elindításához. Ha a nevek esetleg ismerősnek tűnnek, akkor az nem véletlen. Ők voltak a tavaly csődbe ment Three Arrows Capital társalapítói. A kriptós startupvilág nagy vizsgája történik, kap-e a két egykori alapító, akik már csődbe vittek egy kriptós céget, egy éven belül újra tőkét arra, hogy újra nekifussanak – írja a Verge.

A GTX nevű – igen, ez pont egy gombbal van arrébb a billentyűzeten az FTX-től – tőzsde alapítói első nekifutásra 25 millió dollárnyi magvető tőkét szeretnének szerezni. A páros partnere, a CoinFlex már megpróbált reagálni a név miatt felcsapó lángokra azt nyilatkozva, hogy ez a név csupán átmeneti.

A GTX üzleti modellje is a becsődölő kriptovállalkozásokra épül. A tőzsdén olyan kriptocégeknél beragadt betéteket lehet adni és venni a tervek szerint, amelyekről már-már lemondtak a betétesek. Illetve ezeket a követeléseket lehet fedezetként felhasználni.

A cég a tervek szerint akár februárban is elindulna, ennek megfelelő sürgősséggel keresik az induláshoz szükséges tőkét. A két alapító szerint egy 20 milliárdos piac van a bedőlt kriptocégek után maradt követelésekben. Arra nem hivatkoznak, hogy ebből durván fél-egymilliárd dollárt a saját korábbi cégük hagyott maga mögött.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?