A ma folyósított kölcsönök öt százalékát teszik ki az OTP-nél azok a hitelek, amelyeket online igényeltek. A közel egy éve indított termékkel a nyári uborkaszezont is megváltoztatta.

(Forrás: OTP)
(Forrás: OTP)

A 2016. szeptemberében indított hiteltermék megváltoztatta a hiteligénylők szokásait – áll az OTP közleményében. A korábbi években augusztusban ugrott meg a személyi kölcsön igénylések száma, amiért a szeptemberi iskolakezdéssel járó költségek felelősek. A KSH adatai szerint gyerekenként átlagosan 15 ezer forintnyi költséget jelent a visszatérés az iskolába, de ennek többszörösét is elérheti az összeg. (Saját megfigyelésünk szerint az elsőosztályosok tanszercsomagjának ára is átlépi a tízezer forintot.)

Idén ez a szeptemberi megugrás máshogy alakult. A nyári uborkaszezon megszűnt, kiegyenlített volt az érdeklődés a banki hitel iránt.

Biztos vagyok benne, hogy a kedvezően alakuló piaci kamatok mellett az online igénylés lehetősége is szerepet játszott ebben, hiszen az igényléshez szükséges adatok megadása után online történik a hitelbírálat és a szerződéskötés is. Ezt követően akár néhány percen belül ügyfelünk számláján lehet az igényelt összeg

– mondta d. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

Az egy év alatt 3000 feletti szerződéskötés volt, és több mint hárommilliárd forintot folyósított a bank online igényelt és megítélt hitelekre. (További átlagok: egymillió forintot vesznek fel jellemzően ötéves futamidőre.) A teljesen digitális folyamat azoknak áll rendelkezésére, akik az OTP ügyfelei, állandó jövedelem érkezik a számlájukra és rendelkeznek internetbanki szerződéssel.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?