A telefonokon, okosmérlegen, elektromos rolleren túl vannak még érdeklődési területei a Xiaominek.

Fogyasztásra sarkallnak a Zest reklámjai (Fotó: Zest / Facebook)

India közel sincs tulajdonképpen hozzánk, és azt se lehet mondani, hogy a magyarok őrülten érdeklődnének iránta. Mégis a Fintechradar elég sokat foglalkozik az országgal. Ott lehet ugyanis megfigyelni azt, milyen ha egy piacért igazán versenyeznek a nagy játékosok.

A napokban fektetett be a legnagyobb tárca- és digitális fizetési cégbe Warren Buffet. Most pedig újabb hír érkezett. A Xiaomi kínai techcég, amely már korábban bejelentette, hogy egymilliárd dollárnyi befektetést szeretne Indiában kihelyezni, elkezdte a pénzszórást. Első választottjuk a ZestMoney nevű hitelstartup, amelynek második, 13,4 millió dolláros befektetési körét vezették. A ZestMoney épp nem volt pénzszűkében, a közelmúltban zárt egy 6,5 millió dolláros első kört is, amelyben többek között Pierre Omidyar iráni származású francia-amerikai milliárdos befektetési alapja is részt vett.

Bukó cégből menekült a saját startupjába

A ZestMoney-t Lizzie Chapman brit befektető alapította. Chapman a Wonga nevű hitelstartup vezetésére költözött Indiába, de a helyi leányvállalatnál nem találta a helyét. (Azóta a Wonga pénzügyileg nehéz időket él más piacokon is.) A cégnél megismert kollégáival azonban saját üzletbe vágott, ez lett a ZestMoney. A cég a kevésbé kedvelt, gyakran az uzsorakölcsönnel összemosott áthidaló hitel műfajában utazik. Ezek azok a hónap végi rövidtávú kölcsönök, amelyek segítenek kihúzni a fizetésnapig. Chapman ezt az üzleti modellt próbálta ügyfélbarátabbá tenni például alacsonyabb kamatokkal.

Hely pedig volt a termékének a piacon, mert a 2-300 dolláros kölcsönök az indiai bankok számára túl alacsonyak, nem termelnek elég bevételt. Igény ugyanakkor ilyen összegekre van. A ZestMoney-hoz mostanában havi 200 ezer hiteligénylés esik be, ezek egy része visszatérő ügyfél, akinél kockázatot számolni is egyszerűbb. A cég együttműködik azokkal az e-kereskedőkkel, akik belátták, hogy az amerikainál kisebb fizetésekből élő indiai ügyfelek pénzköltési szokásai is eltérnek.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?