A cég jelentős hitelportfóliót kezel, de mégis sikerült rossz hitelminősítési adatokat szolgáltatnia több mint nyolcmillió esetben.

(Fotó: Hyundai)

A Hyundai mostanában többnyire azzal szerepelt a sajtóban, hogy egészen gyönyörű retrofuturista stílusú elektromos vagy hibrid autókat rajzolnak a dizájnerei. Majd ahelyett, hogy ezek koncepcióautók maradnának, egyszer csak gyártásba kerülnek. A cikkünk képei is egy ilyen járművet mutatnak be.

Van azonban egy restellnivaló stiklije az autógyártónak, amiért most fizetni is kénytelen. Az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság (CFPB) szerint a Hyundai amerikai leányvállalat rossz információkat adott tovább hitelminősítő cégeknek. Ráadásul nem egyszerűen rosszat, hanem olyat, ami miatt az ügyfelek hitelképességi mutatója romlott. A cég 19,2 millió dollárt fizet be, ami a legnagyobb összeg eddig, amit a szövetségi hatályú, a megfelelő hitelminősítést biztosító törvény megsértése miatt autógyártó valaha kénytelen volt befizetni.

Ha onnan nézzük, hogy a Hyundai Capital America 1,7 millió amerikai sofőrrel áll valamiféle kapcsolatban, akkor már nem tűnik olyan jelentős összegnek. Bár a sofőrök nagy részét nem érinti az adatszolgáltatási botrány. A fogyasztóvédelmi szerv szerint 8,7 millió esetben adott rossz adatokat a cég 2016 januárja és 2020 márciusa között. Ennél is súlyosabb vád, hogy a Hyundai Capital tudott a rendszerszintű problémákról, mert ezt saját belső vizsgálatai kimutatták, ám nem tett semmit a helyzet helyrehozására.

A Hyundai Capital 45 milliárd dollár értékű hitelportfóliót kezel. Most a cég a teljes hitelminősítési és adatszolgáltatási folyamatait felülvizsgálja.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?