Az ügyfelek egyharmadának szüksége van emberi segítségre az OnDeck amerikai hitelstartup tapasztalatai szerint. Kétharmaduknak elég a robot is.

robot

Komoly, a jövő milyenségét érintő kérdés, hogy jönnek-e a robotok és elveszik-e a munkánkat. Egyrészt a munkák automatizációja egy több száz éve tartó, megállíthatatlan folyamat. Joseph Maria Jacquard-t, a szövőgép feltalálóját a városi legenda szerint az állásukat féltő takácsinasok hajították a folyóba. Jacquard viszonylag szó szerint megúszta az esetet, az automata szövőgép pedig megállíthatatlanul elterjedt.

A fenti történet azért is érdekes, mert már középtávon is kedvező hatása volt az innovációnak az iparra. Az olcsóbban előállítható textilekből többet vettek, így hatalmas ipar fejlődött ki. Nem haltak éhen a takácsinasok.

Azt akarjuk, hogy egyaránt jók legyünk az algoritmikus, analitikus részben és az emberi kapcsolattartásban

– mondta Howard Kazzenberg, az OnDeck pénzügyi vezetője a BankInnovationnek. A hibrid megoldást azért tartja fontosnak, mert egy nagyobb hitelt igénylő KKV esetében az emberi döntés jobnak tűnik.

A hiteligénylés kezdeti szakaszában az összes jelentkezőt a gép értékel ki. Ennek három kimenete lehet: a hiteligény elutasítása, megítélése vagy továbbpasszolhatja a rendszer egy embernek az ügyet. A harmadik kimenetelt okozhatja a nagyobb hitelösszeg, de rutin teszt is.

A cég eddigi tapasztalatai szerint a kölcsönigények egyharmadának eldöntééshez van szükség emberi segítségre. Ezt tizenegy év működés után, jelenleg 1,2 milliárd dollárnyi kihelyezett kölcsönnel tudják mondani.

Just One Third of OnDeck Borrowers Need Human Intervention

Machine learning and artificial intelligence have made waves in the lending space recently, but human underwriters are by far not out of the picture. That’s according to OnDeck’s Chief Financial Officer Howard Katzenberg. “What we want to do is be great at both the algorithmic and analytic part, as well as [maintain] a human element,” he told Bank Innovation.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?