Egy irodát is bezárt a KKV-hitel startup, de amerikai leépítéseket egyelőre nem jelentettek be.


Korai megmondani még, hogy pontosan milyen hatással lesz a koronavírus a fintech startupokra. A fizetési szolgáltatások akár növekedhetnek is, a kisvállalkozásokat kiszolgáló pénzügyi cégekre viszont rossz idők jönnek.

A KKV-hitelezéssel foglalkozó Kabbage az alkalmazottak „jelentős hányadát” küldi szabadságra az Egyesült Államokban. A TechCrunch által megszerzett belső céges levelezés nem tér ki arra, hogy az ötszáz főből hányan mennek kényszerszabadságra. A cég hozott drasztikusabb döntést is: az indiai Bangalore-ban található irodáját bezárja. A vezetők pedig jelentős fizetéscsökkentéssel fognak együtt élni. Nekik persze még mindig egyszerűbb, mint a szabadságra küldött tömegeknek.

A bejelentés azonnali hatályú volt. Az eleve otthoni munkavégzésre berendezkedett cégben videokonferencián közölték, hogy kikre milyen új szabályok vonatkoznak. Egyelőre nem szivárgott ki az sem, hogy milyen hosszan tartott az elrendelt szabadság.

A bejelentést azzal magyarázta a cég vezetése, hogy hiába az unikornis státusz, a vírus üzleti következményeire egy cég sem készülhetett fel. A mindennapokban is rövid, a likviditást elősegítő hitelekre támaszkodó amerikai KKV-k közül most sok válik fizetésképtelenné vagy kezd csúszni a hitelek törlesztésével.

SMB loans platform Kabbage to furlough a ‘significant’ number of staff, close office in Bangalore

Another tech unicorn is feeling the pinch of doing business during the coronavirus pandemic. Today, Kabbage, the Softbank-backed lending startup that uses machine learning to provide speedy and more accurate evaluations of loan applications for small and medium businesses, is furloughing a „s…


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?