Két bírósági napot töltött azzal Elon Musk, hogy megpróbálja megvédeni régebbi Twitter bejegyzéseit és elmagyarázza, hogy a 420 dolláros részvényárra történő hivatkozása nem egy füves vicc volt. Tekintve, hogy a 420 annyira füves utalás, hogy még Wikipédia oldala is van, nem vennénk arra mérget, hogy sikerült neki.
Musk magyarázata az volt, hogy a 420 dolláros részvény felvásárlási ajánlat a sors tréfája miatt csengett össze füves kultúrával. A magyarázat nem győzte meg Nicholas Porrittot, aki a Tesla részvényesek egy csoportját képviseli a perben.
Ha mást egyelőre nem is, azt elérte az ügyvéd, hogy Musk eskü alatt vallotta, hogy az aktuális részvényárfolyamnál 20 százalékkal drágább 420-at teljesen véletlenszerűen választotta. A részvények felvásárlása pedig azért nem valósult meg, mert a szaúdi befektetési alap, amely támogatta végre visszavonult. A helyzet magyarázata közben elhangzott az is, hogy “Wall Street-i cápák” és “shortolók” fogadtak arra a piacon, hogy a cég csődbe megy. Musk pedig csupán a cégét próbálta meg megvédeni a vallomása szerint.
Porritt rámutatott arra, hogy a szaúdi tőkealapos megállapodásról semmilyen aláírt szerződés nincsen. Sőt a bejelentést anélkül tette Musk, hogy a Tesla igazgatótanácsával közölte volna, hogy mire készül. A részvényesek érdekei pedig valószínűleg fel sem merültek a vezérigazgató fejében, annak ellenére, hogy a befektetők támogatásáról is írt a Twitteren.
A polgári per végén kiderül, hogy Musk kénytelen lesz-e kifizetni több milliárd dollárt a részvényeseknek kártérítésként. Ugyanebben az ügyben Musk már megegyezett peren kívül a tőzsdefelügyelettel: 40 millió dollárt fizetett ki, de nem kellett elismernie, hogy bármilyen hibát követett volna el. Később ezt a megegyezést Musk kényszer alatt meghozott egyezségnek nevezte.
A bírósági napokon Musk a sajtó szerint kényelmetlenül érezte magát. És nem viselte jól Porritt kérdéseit. Az is furcsán veheti ki magát az esküdtszék előtt, hogy Alex Spiro, Musk ügyvédje szegény bevándorlónak próbálja beállítani a milliárdost, aki maga csinálta meg a szerencséjét.
Szólj hozzá