
Nem sikerült a Facebooknak megnyugtatnia az amerikai képviselőházi Pénzügyi Szolgáltatások Bizottságát (U.S. House Financial Services Committee). A bizottság tagjai találkoztak ugyan a Libra projekt vezetőivel korábban, most pedig a svájci szabályozó hatóság küldöttséggel is, akik a Librát fogják felügyelni – írja a Reuters.
„Méltányolom a svájci kormánytisztviselőket, hogy az idejüket áldozták arra, hogy találkozzanak velünk. Ugyanakkor a fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy kell-e engednünk egy magántulajdonú cégnek, hogy alternatív globális pénz hozzon létre” – írta Maxine Waters képviselőnő nyilatkozatában.
A Facebook nagy erőkkel próbálja meggyőzni Washingtont arról, hogy a Libra remek ötlet. Az erőlködésre többek között azért van szükség, mert a júniusi bejelentés előtt elfelejtett egyeztetni a politikusokkal. A Libra bejelentett 2020-as indulásáig pedig egyre fogynak a hónapok.
Nagy kérdés, hogy ki tudná megnyugtatni az amerikai (és európai) politikusokat, hogy a 2,38 milliárd felhasználóval rendelkező Facebook globális valutája nem borítja fel a világ pénzügyi rendszerét. Valószínűleg senki, ezért érdekes, hogy hogyan folytatódik a közösségi oldal és a szabályozók közti játszma.
Szólj hozzá