Milliárdokat fognak keresni az autógyártók azzal, hogy minden apró funkciót fizetőssé tesznek – állítja a Bloomberg.

Herceg Esterházy Antal ráteszi a Bugattit az ideális ívre. Az autó nem igényelt előfizetést. (Fotó: Fortepan / Szávoszt-Vass Dániel)

Különböző módokon látták bele az autóba a következő időszak pénztárcáját. Az egyik bevett elképzelés szerint a kocsi szórakoztatóközpont is lesz, amiben játékokat lehet játszani, sorozatot lehet nézni. Mindezekre természetesen elő kell fizetni, amit szintén célszerű az autó szoftverén kereszül elvégezni. Nem is kell messze menni, hogy ezt az elképzelést működni lássuk, elég beülni egy Teslába.

Egy másik elképzelés szerint az autó képes lesz majd fizetni a saját töltéséért, legyen az üzemanyag benzin vagy áram. Illetve célszerű volna, ha ennek az árához hozzá lehetne adni még egy benzinkutas kávé és croissant árát is. Ebből nem valósult meg minden, viszont elektromos útdíj és hídpénz fizetés létezik, és néhány országban a benzinkutas fizetést is megoldották már.

Arra viszont kevesen számítottak – mi sem – hogy az autóipar nagy trükkje a kocsi funkcióinak előfizetésessé tétele lehet. És itt nem csak a navigációról beszélünk, aminek a frissítése mindig is pénzbe került. Hanem az autó távoli nyitásáról és zárásáról vagy a kisebb fordulókörről esetleg az adaptív tempomatról is. Kristin Kolodge, a JD Power elemzője szerint a folyamatos, megjósolható bevétel mellett folyamatos ügyfélkapcsolatot remélnek az előfizetős modelltől – írja a Bloomberg.

A fentiek mellett pedig egyszerűsíti a gyártást is az előfizetős modell. Az autókba beépítik az összes extrát, azoknak az elérhetőségét viszont szoftveresen korlátozzák. Az ülésfűtés néhány drótja nem drága annyira, mint fűtéses és fűtéstelen ülést tartani raktáron.

Az ötlet 2019 óta fel-felbukkan, többször tiltakoztak már ellene. Igaz, olyasmik ellen, hogy évi 80 dollárt kelljen fizetni például az Apple CarPlay támogatásért fizetni. Viszont más funkciók előfizetésessé változtatásával azóta is próbálkoznak a gyártók. A Stellantis, a Ford és a GM úgy látja, hogy 20-20 milliárd dolláros éves bevételt fognak hozni az előfizetős szolgáltatások 2030-ra.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?