A hazai nagybankok funkciókínálata elmarad a legnépszerűbb, Magyarországon is elérhető neobank appjáétól. Az értékelések is érdekes képet festenek.

Már nem csak mobilon érhető el a Revolut

Míg 2011-ig, ami négy évvel az első iPhone megjelenése után van, egyetlen magyar banki app sem létezett, addig mára már biztos, hogy a jövőt ezek az appok jelentik – írja a Biztos Döntés bankösszehasonlító elemzése. A 2015-ben alakult Revolutot figyeli minden banki szereplő, mert egyrészt félmillió magyar telefonján megtalálható az app, másrészt mert meghatározó, hogy milyen felhasználói élményt nyújt. Az ügyfélbarát felületek és szolgáltatások trendjét ez a fintech diktálja.

„Ahogy közeledünk a szuperappokhoz, vagyis azokhoz az applikációkhoz, amelyek egyre több mindent tudnak egyben, egyre kritikusabb lesz, hogy a funkciók elférjenek az applikáció felületén, netán könnyen elérhetők legyenek, mivel minden ügyfélnek más lehet a fontos a sokféle lehetőségből” – írja a szakportál elemzése.

A Revolut átrendezhető főmenüje már meg is jelent a  Simple by OTP, az Erste George, a Budapest Bank, a K&H, a Raiffeisen és a Takarékbank appjában is. A hazai nagy bankok hetven százaléka közelít testreszabhatóságban a neobank applikációjához.

A költések grafikus megjelenítése korábban nem számított erős trendnek a magyar bankok között. Mára azonban azzá vált. „Az OTP Bank például nemrég újította meg a mobilapplikációját és ennek reklámjában két új szolgáltatást emelt ki. Az egyik éppen a költségek csoportosítása volt. Ezt a funkciót nyújtja az OTP Bank mellett a CIB Bank Mobilalkalmazás, az Erste George, a myRaiffeisen és az UniCredit mBanking mobilapp. Itt tehát már csak a hazai nagybankok fele nyújtja azt, amit a Revolut szinte kezdetek óta” – írja az elemzés. Hozzátéve, hogy az Unicredit lehetővé teszi a készpénzes költségek rögzítését is, azaz egy másik banknkál kezelt számlát is tud kezelni, ha nem is kényelmesen.

Ezek a funkciók lehetővé teszik a tranzakciók címkézését is. Azaz, ha autónk nincs, ellenben a benzinkúton van a legközelebbi éjjelnappali bolt, akkor beállíthatjuk, hogy ne utazási költségnek számolja az app az ottani költéseinket. Ez viszont csak az OTP-nél és az Ersténél elérhető. „Utóbbi még azt is tudja, hogy lefényképezve eltárolhatjuk a blokkot a tranzakcióhoz rögzítve, ezáltal nemcsak a végösszeget láthatjuk, de azt is, hogy milyen tételekből állt össze az egész” – írja a Biztos Döntés. Az elemzés arra is kitér, hogy az Erste George nevű új netbankja egyelőre többet ígért, mint amit valóra váltott. A teljes testreszabhatóságnak vannak korlátai.

Az appboltok visszajelzései igazolják, hogy melyik cégek haladnak jó úton. „Talán nem meglepő a fentiek alapján, hogy a legmagasabb értékelést a Revolut kapja: közel másfél millió felhasználó átlagosan 4,8-as eredményre értékeli az applikációt. Aki foglalkozott már statisztikai elemzéssel, az pontosan tudja, hogy a nagy számok általában inkább rontani, mint emelni szoktak az átlagon, ha értékelésről van szó, így a Revolut eredménye ekkora bázison kifejezetten dicséretnek számít” – állapítja meg az elemzés. A hazai nagybankok közül a K&H vezet 4,8-as értékeléssel, amely 41 ezer felhasználó értékelésének összesítése. A Budapest Banknak sincs szégyellnivalója, a többi app értékelése azonban alacsonyabb.

„A Budapest Bank applikációjára is sokan panaszkodnak egyébként, itt jellemzően fizetési hibák, hiányosságok kerülnek elő, ezek egy része azonban lehet felhasználói tévedés is a bank válaszai szerint. Nagyon sokan ugyanakkor dicsérik az applikációt. Érdekesség, hogy az OTP Bank hiába újította meg a mobilapplikációját, az értékelések tekintetében az új is ugyanott tart, ahol a régi. Androidon 4,3-4,2, míg iOS-en 4,6-4,4 az értékelések aránya mindkét mobilappnál, amely egyébként nem számít rossznak, de az új applikációnak valószínűleg magasabb értékelés jutna, ha nem tartana a bevezetési gyerekbetegségeinél. A régit egyébként bő 90 ezren, az újat pedig 12 ezren értékelték az alkalmazásboltokban” – írja a Biztos Döntés.

A legtöbb felhasználói értékelést a Simple kapta, ami az androidosok szerint 3,8 pontot érdemel, míg az iPhone felhasználók 4,7-ra értékelik. A CIB megoldása is ingadozik attól függően, hogy milyen platformon használják. (3,2 és 4,6 az androidos és az iphone-os tábor szerin.) A Sberbank megítélése legalább egységes, azt mobilplatformtól függetlenül vacaknak tartják a felhasználók.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?