Volt némi vita, az ügyfelek bevonása miatt a befektetési körbe, de végül jól jött ki belőle a Monzo.

(Fotó: Monzo)

A Monzo brit neobank ismét közösségi finanszírozással szerzett tőkét. A Crowdcube közösségi befektetési oldalt használták, alig több, mint két napra volt szükségük 20 millió font megszerzéséhez. A Monzo nem először nyúl ehhez az eszközhöz. Először 2016-ban adtak lehetőséget a befektetésre, akkor 96 másodperc alatt gyűlt össze az első millió font. A második körben 12 millió fontot gyűjtöttek összesen.

Most először a bank eddigi befektetői dönthettek úgy, hogy további pénzzel szállnak be. Utána a bank ügyfelei szállhattak be maximum kétezer fonttal. Végül pedig megindult az új nyilvános befektetési kör, amely során 17,9 millió font folyt be a Monzo kasszájába 2 óra és 45 perc alatt. Az ügyfelek bevonása miatt egy darabig volt rossz sajtója a cégnek, de összességében jól jöttek ki az ügyből. És szereztek némi költőpénzt is.

A Monzo amúgy nem csak ezekből a tőkeemelésekből él. A kockázati tőkebefektetők is szeretik. Októberben vontak be 85 millió fontot, amivel a cég értékelése egymilliárd font felé ugrott, azaz a neobank unikornissá vált.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?