A rajongók száz éve imádják a kocsikat, a Toyota most azon ügyködik, hogy az autó is viszontszeresse őket.

 

concept1
Concept-i
(fotó: OuiShare CC-BY)

A Toyotát mindig is érdekelte a kocsi és sofőrje viszonya, designfilozófiájuk fő eleme az „aisha”, ami japánul imádott kocsit jelent. A fél- és teljesen önvezető gépek korában viszont az aisha fogalma is változik, a mesterséges intelligencia kiterjesztésével a kocsi nem csak arra ügyel, mikor forduljunk be a sarkon, hanem lelkiállapotunkra is, sőt azt megfigyelve törekszik a kapcsolat elmélyítésére. Ennek eszköze Yui, a virtuális asszisztens, aki idén debütált a Concept-i sorozatba tartozó Walk és Ride típusok szériatartozékaként.

hybrid

Yui a vezető hangját, testbeszédét és más megnyilvánulásait elemzi a deep learning módszereivel, meg természetesen Facebook- és Twitter-posztjai és korábbi útjai alapján. A cél a sofőr lehető legnagyobb biztonsága és elégedettsége a fenti inputokkal. A SRI International által kifejlesztett eszközökkel Yui ötféle állapotot különböztet meg: boldog, ideges, fáradt, semleges vagy ingerült, és állítólag a tettetett mosolyon is átlát (Japánban ez azért szép teljesítmény). Ezután a kívánt eredménynek megfelelően reagál, felhasználva a vezetőfülke belső világítását, hangokat, az ülés hőmérsékletét, sőt szagokat is.

Mindez nem csak arra jó, hogy az álmost sofőrt noszogatva balesetet előzzön meg. A szociális hálóról és a korábbi csevegésekből, valamint az úticélokról begyűjtött adatokból az ágens fokozatosan kiismeri gazdáját, a végén pedig a tulaj akár valódi partnerként tekinthet kocsijára. Az autó mindig is erős jelkép volt, a szabadságé, száguldásé vagy akár a családi biztonságé attól függően, hogy pályájának melyik szakaszát nézzük az amerikai lázadóktól a német piknikezőkig. A virtuális asszisztensek észjárását kiismerni, mint Siri is mutatja, nem mindig mentes a nehézségektől, a Toyota új teremtményénél viszont nem is kell – ha minden jól megy, ő fog megismerni minket.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?