Brexit ide, teljesen hülyének tűnő tory politikusok oda, a N26 megpróbálja megvetni a lábát a brit piacon.

Hiába tűnik úgy, hogy a brit kormány nem nagyon tudja, hogy mit csinál éppen, az Egyesült Királyság piaca még vonzó marad a fintecheknek. A német N26 neobank is így látja ezt, ezért megpróbálkozik megvetni a lábát Angliában.

(Fotó: N26)
(fotó: Final)

Az eurozónában – aminek a britek nem tagjai, de biztos szeretnék elhagyni, ha azok lennének – népszerű N26 kemény versenyre számíthat. Évek óta működnek olyan Nagy-Britanniában alapított digitális bankok, mint a Monzo vagy a Starling, és ott az egyszerű kártyás fizetési megoldásból lassan bankká váló Revolut is.

A N26 tett arról, hogy az első napok forgalma rendben legyen. A várólistájukra 50 ezer ember iratkozott fel. (Más kérdés, hogy két éve én is feliratkoztam a magyar várólistájára, de ma nem feltétlenül nyitnék számlát.) Ha az ötvenezer ember elfogy – vagy kiderül, hogy kevesebben vannak – akkor az app telepítésével új ügyfelek is regisztrálhatnak a szolgáltatásba. A folyamat pár héten belül elkezdődik.

A N26 teljes értékű bankszámlát ad európai betétvédelmi garanciákkal. A bankon belüli átutalások azonnal megtörténnek, a többi része pedig a szokott határidőkkel működik. A cég MasterCard bankkártyákat ad ügyfeleinek. A cég előnye, hogy a versenytársakkal szemben az Apple Pay és a Google Pay is kezelni az N26 kártyáit.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?