A robot fejlesztője akkor háborodott fel, amikor rövid időn belül harminc parkolási bírságot szedett össze. Nem tudták a közteresek, kivel kötekednek.

Egy egyszerű parkolási bírságot akár egy jogi tudással felvértezett mesterséges intelligencia is ki tud védeni. És ez nem elmélet, egy 19 éves stanfordi hallgató bebizonyította a közterületfenntartók legnagyobb bánatára.

Joshua Browder még csak másodéves a neves amerikai egyetemen, de már közel négymillió dollárt megmentett London és New York lakóinak. DoNotPay nevű oldalán egy gyors regisztrációt követően háromfajta jogi szöveget állíthatunk össze. Az elsővel parkolási bírság ellen fellebbezhetünk New Yorkban és Londonban, a másodikkal a sokat késő repülőutak után igényelhetnek kártérítést a felhasználók, a jól elrejtett harmadik pedig törlesztésbiztosítási ügyekben segít.

dnp
Mobilképernyőn is le lehet zongorázni egy fellebbezést

A fenti feladatok egyike sem olyan, amit korábban ne lehetett volna megoldani. Légiforgalmi reklamációra most is léteznek olyan oldalak, amelyek ugyanazokat az adatokat (indulás és és érkezés városa, járatszám, dátum) kérik be, mint a robotjogász. Ezek azonban az adatok megadása után nem állítanak elő egy benyújtható kérvényt, hanem a legjobb esetben is sikerdíjért dolgoznak. A robotjogásznak abban új, hogy egyáltalán nem kér pénzt és nagyon gyors, akár a büntetési csekk megtalálásakor össze lehet ütni egy fellebbezést a mobilunk böngészőjében.

Azt hiszem, a parkolási bírságot kapó emberek a társadalom legvédtelenebb tagjai. Nem akarnak törvényt szegni. Azt hiszem, csak kihasználja őket az önkormányzat

mondta Broder a Venture Beatnek. És bár a fenti mondat túlzónak tűnik, már ami a legvédtelenebb részt illeti, az látszik, hogy a fejlesztő nagyon heves érzésekkel rendelkezik az önkormányzat irányában. Nem véletlen persze, a parkolási fellebbezés ötlete akkor jött, amikor 18 évesen rövid idő alatt harminc bírságot szedett össze Londonban. Egy ilyen élmény hosszan megmarad.

Az oldal menüje leginkább egy lapozgatós kalandjátékra emlékeztet. A DoNotPay egyesével bekéri a reklamációhoz szükséges adatokat, majd a végén összeállítja a dokumentumot. Akkor is szól, ha szerinte nincs alapunk a kártérítésre – például a repülőnk terrorizmus miatt késett -, és a biztonság kedvéért ilyenkor is hagyja, hogy beküldjük az iratot.

A csevegőrobot buta, de pénzt kereshet nekünk

A menüs struktúra nem annyira menő, mint egy csevegős felület, viszont sokkal egyszerűbb használni. A DoNotPay rendelkezik már csetes megoldással is, azon viszont még nagyon látszik, hogy fejlesztés alatt áll. Gyorsan ki lehet zökkenteni akár annyival is, hogy a „Háromnál több órát késett a repülője?” kérdésre annyit felelünk, hogy négyet. Az adat feldolgozása helyett a robot ilyenkor elköszön. A fejlesztőnek még meg kell tanítani arra, hogy az emberek időnként nem várt dolgokat mondanak.

dontpay_cset
Ha egy egyszerű igent mondtunk volna neki, segítene kártérítést kérni

A robot 21 hónapja működik, és eddig 250 ezer fellebbezést írattak meg vele. Még lenyűgözőbb, hogy ebből 160 ezret el is fogadott a hatóság. A jövőben pedig nőni fog a panaszok száma. Browder több új funkción is dolgozik. Az, amivel a HIV-fertőzöttek utólag is igazolható módon közölhetik partnerükkel, hogy hordozzák a vírust, már fent van az oldalon. Ez azért fontos, mert több országban bűnnek számít a HIV-fertőzöttség elhallgatása. A csetfelület már felajánlja, hogy törlesztésbiztosítási ügyekben is segít.

Browder azt nyilatkozta a VentureBeatnek, hogy a következő nagy feladat a menekülteknek adott jogsegély lesz. A DoNotPay az IBM Watson nevű kognitív rendszerét fogja arab-angol fordításra használni, ha pedig ez működik, hatékonyan tud majd segítséget adni az angol és amerikai jogot nem ismerő menekülteknek. A távlati tervekben pedig szerepel egy programozási ismeretek nélkül használható keretrendszer, amelyet jogászok tölthetnek fel tudással.

Úgy érzem, a lehetőségek tárháza nyílt ki előttünk, annyi szolgáltatást lehet mesterséges intelligenciával automatizálni. A csevegőrobotok tökéletesek erre, kiábrándító, hogy jelenleg főleg virág és pizzarendelésre használjuk őket.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?