Ügyes, a felhasználókat motiváló módszert talált ki a cég, de aztán elfelejtett szólni a világnak, hogy van egy új terméke. A Tanda a hónap végén zár be.

Ügyes, a felhasználókat motiváló módszert talált ki a cég, de aztán elfelejtett szólni a világnak, hogy van egy új terméke. A Tanda a hónap végén zár be.
tandasavings

Régen elmúlt az idő, amikor a Yahoo a két internetes óriás fele volt. Előbb csak megelőzte a Google, majd a fejére nőttek olyan cégek, mint a Facebook, az Amazon vagy a Microsoft. Az utóbbi pár év a Yahoo lassú pusztulásáról szól, illetve arról, hogyan próbálják értelmezhető darabokra osztani azt a bődületesen nagy céget.

Mégis januárban, maroknyi hónappal ezelőtt a hagyományosan erős, amerikaiak tömege számára a pénzügyi információs oldalnak számító Yahoo Finance kiadott egy közösségi spórolós appot, a Tandát. Nem ütött nagyot, nem lett lojális követői bázisa, de legalább volt. Egészen eddig a hétvégéig, amikor egy blogposztban jelentette be a cég, hogy az érdeklődés hiányára való tekintettel befejezik a kísérletezést az appal.

A Techchrunch adatai szerint a Tanda nem került be a top 1500 pénzügyi applikáció közé egyelőre. Ugyanakkor 37 ezer ember feltelepítette, ami nagy szó ahhoz képest, hogy egyáltalán nem reklámozták az appot. Még a lap is csak véletlenül találta meg, hogy egyáltalán létezik.

Az app a közös spórolásra helyezte a hangsúlyt. Egy persely köré összeállt barátok minden hónapban ugyanannyi pénzt dobtak a malacperselybe. A hónap végén pedig mindig a kör egyik tagjáé lett a pénz. Nem kellett nyerni, nem volt benne szerencsejátékos elem, ki lehetett számítani melyik hónapban kinél landol a pénz. Viszont a kölcsönösség miatt erősebb volt a motiváció a spórolási körben való bentmaradáshoz.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?