Kivásárolták a startup eredeti befektetőjét, és egy nagy tőkebevonással terjeszkedésre készülnek. A Barion lesz a következő magyar fintech csoda?

Kivásárolták a startup eredeti befektetőjét, és egy nagy tőkebevonással terjeszkedésre készülnek. A Barion lesz a következő magyar fintech csoda?

Forrás: Barion
Forrás: Barion

Félmillió euróból kezdhet nemzetközi terjeszkedésbe a Barion. Az online és mobilos fizetések feldolgozásának háttértechológiáját gyártó cég angyalbefektetők segítségével vásárolták ki az alapítók a cég első befektetőjét, a Primus Capitalt. A cég forgalmának öt százalékát jelenleg is külföldi ügyfelek adják, a 150 millió forintos, kétlépcsős tőkebevonással ezt az arányt akarják feljebb tornászni.

A Barion nem panaszkodhat a hazai ügyfeleire sem. Olyan cégek használják a Barion Smart Gateway nevű fizetési megoldásukat, mint a Telenor, az Extreme Digital, a Jófogás vagy az A38 hajó.

A cég új befektetői között is ismert fintech és internetes arcokat találunk. Egyikük Pecsenye Roland, aki azzal írta be magát a magyar fintech történelemben, hogy alapítója volt az IND nevű cégnek, amelyet pár éve vásárolt fel a Misys. Valószínűleg ez volt a legnagyobb hazai pénzügyi techológiai exit. A második körben pedig Nemes Dániel, a Telnet alapítója szállt be a cégbe, sőt az igazgatóság tagjává is vált.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?