A befektetési cég megelégelte, hogy egymással versenyeznek azok a cége, amelyekben főrészvényes. Kicsit takarított.

A befektetési cég megelégelte, hogy egymással versenyeznek azok a cégek, amelyekben főrészvényes. Kicsit takarított.

(Fotó: Uber)
(Fotó: Uber)

Hol alul van, hol fölül, mint az Asszír Birodalom – mondja a Brian életében az egyik lator a kereszten a bátyjáról, aki épp nem jön megmenteni. Körülbelül ez a helyzet az Uberrel is. Hol sikerül végre eltávolítani a rémesen káros céges kultúrát felépítő alapítót, hol még a bíróságon kell megvédeni a konkurenciához nagyon hasonlító önvezető technológiát. Az elmúlt hétre a lent jutott: kivonultak Ázsiából.

Az Uber azt jelentette be, hogy a délkelet-ázsiai érdekeltségeit a Grab nevű helyi konkurensnek adják el. A cég 27,5 százaléknyi Grab részvénnyel lesz gazdagabb, a vezérigazgató bekerül az igazgatótanácsba, ráadásul az Uber így nem lesz kénytelen többfrontos harcot vívni és készülhet a 2019-es tőzsdei bevezetésére.

Van ott pénz, pláne ha nem kell osztozni

Az üzletet a szingapúri székhelyű Grab is sikernek értékelheti. A japán Softbank, amely mindkét cégben a legnagyobb részvényes pedig valószínleg csak mosolyog a bajsza alatt. Már ha egy dollármilliárdok felett diszponáló cégnek van bajsza. A befektető arra játszik, hogy a 2025-re évi 20 milliárd dollárosra növekvő új generációs ázsiai személyszállítási iparból minél nagyobb szeletet szerezzen meg. Ebbe nem fér bele, ha a cég érdekeltségei egymással harcolnak.

Az Ubernek jól jön, ha egy-egy időszakban képes spórolni vagy legalább ésszerűsíteni a működési költségein. A kilenc éve alapított startup 10,7 milliárd dollárt élt eddig fel.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?