Tavasszal két dologra lehet megbízhatóan számítani: kinyílik a hóvirág és elindulnak a startupversenyek. Most például Lettországba utazhat versenyezni, akinek kedve van.

Tavasszal két dologra lehet megbízhatóan számítani: kinyílik a hóvirág és elindulnak a startupversenyek. Most például Lettországba utazhat versenyezni, akinek kedve van.

(Fotó: Jorbasa Fotografie / Flickr CC-BY)
(Fotó: Jorbasa Fotografie / Flickr CC-BY)

A lett Rietumu Bank harmadik alkalommal rendezi meg fintech startupversenyét, amire akár magyar csapatok is jelentkezhetnek. A bank és a szervezésben besegítő lett startup ernyőszervezet, a StartinLV azzal biztatja a nevezésen gondolkodókat, hogy a felmérésük szerint minden ötödik lett használ már egy fintech szolgáltatást.

A Rietumu Bank modern infrastruktúrával és a mentorálás ígéretével próbálja magához csábítani a fintech startupokat. A kiírás lényegében nem tartalmaz semmilyen szűkítést, hogy milyen ötleteket várnak.

A tavalyi versenyt a pénzügyi tranzakciós analízissel foglalkozó Nordigen nyerte. Ők igazából nem az ötezer eurós díjjal jártak jól, hanem azzal, hogy a banki mentorálás után több európai startupversenyen is jól szerepeltek. A gépi tanulást használó szoftverüket pedig élesben próbálhatták ki, hogy egy-egy hitel elbírálatát a már amúgy is villámgyorsnak tűnő 15 percről tényleg le tudja-e csökkenteni öt másodpercre.

A jelentkezési határidő április hetedike, a LOT légitársasággal varsói átszállással lehet eljutni Rigába. Minden más, ahogy mondani szokás, elmélet.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?