Az Európai Központi Bank és a német szabályozó még rá kell bólintson az üzletre.

Az MHB soha nem volt hagyományos bank (Fotó: Wikimedia Commons)
(fotó: Wikimedia Commons)

A régi sajtós mondás szerint az a hír, amikor a postás harapja meg a kutyát. (A mondás igazságtartalmát most ne vitassuk!) Egy európai fintech, a Raisin ugyanis pont ezt csinálta, és megvásárolta a frankfurti MHB Bankot.

A Raisin 62 partnerbankkal működik együtt, közük Belgium legnagyobb bankjaival, a brit ICICI-vel vagy a német solarisBank platformmal. A fintech 160 ezer ügyféllel rendelkezik 31 európai országból és összesen 11 milliárd dollárnyi betétet kezel.

A startup februárban jutott 114 millió dollárnyi negyedik körös befektetési pénzhez, amelyet stratégiai felvásárlásokra és bővülésre tervezett költeni. Ennek az első lépése a Raisin régi partnerének számító MHB Bank felvásárlása.

Az 1973-ban alapított frankfurti bank 2005 óta egy amerikai befektetési csoport kezében volt. A bank eddig is olyan partnerek kiszolgálására volt berendezkedve, amelyeknek banki licenccel rendelkező partnerre van szüksége a működéshez. Az HMB végezte a számlakezelést, az ügyfelek kezelését és a pénzügyi tranzakciókat, minden mást meghagyott a partnereinek. A Raisin tehát nem egy hagyományos, fiókokkal rendelkező bankot vásárolt, hanem egy bank alakú puzzle darabkát az építkezéshez.

A felvásárlásra még két rábólintás hiányzik. A német BaFin szabályozó és az Európai Központi Bank még nem okézta le az ügyletet.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?