Szivárognak el az alkalmazottak az N26-tól, amelyet a tavalyi év egyik fintech vesztesének is tartanak.

(Fotó: N26)
(fotó: Final)

2020-ban még munkahelyi tanácsot szerveztek a neobank dolgozói, hogy így tudják megoldani a céggel kapcsolatos problémáikat. A menedzsment azonban nem hagyta jóvá a szerveződést, sőt azt nyilatkozták, hogy szembeáll „majdnem minden olyan értékkel, amiben az N26-nál hiszünk”. A döntés nem javított az amúgy is problémás cégben uralkodó hangulaton. Azóta pedig átjáróház az N26 iroda.

A cégről a Sifted írt profilt, amelyben megpróbálják megfejteni, mi a probléma gyökere. Ami biztos: az első botrány óta elhagyta a céget az Adidastól átcsábított HR-főnök, előtte pedig a cég vezető tudósa, jogásza és még két rangidős vezetője is bedobta a törölközőt. Márciusban az operatív vezető, Martin Schilling keresett új kihívásokat, őt követte Noor van Boven, majd pedig Georgie Smallwood, a termékfejlesztésért felelős vezető. A 2020-as év ezzel véget ért, az ügyfélszolgálat főnöke csak 2021 áprilisában mondott fel.

Még kínosabb, hogy a céghez más vállalatoktól átcsábított vezetők is megszökdösnek hat-nyolc hónap után. A neobank német-osztrák piacért felelős új embere pár hónapot bírt a vállalatnál. Az új személyzeti vezető fél év után keresett magának új munkahelyet.

Ugyanez igaz a nem vezető beosztású N26 alkalmazottakra is. 2020-ban és 2021-ben negyven százalékos volt az éves fluktuáció a munkavállalók között. A Sifted által megkérdezett berlini HR-es szakember szerint ez duplája annak, amit a startupoknál tapasztalnak. Egy tanulmány szerint pedig a tech ipar nem startup jellegű cégeinél a fluktuáció csupán 13 százalékos. Az N26-nak 2021 végére 25 százalékra sikerült leszorítani ezt az értéket. Többek között azzal, hogy a munkahelyi tanáccsal szóba álltak a vezetők. Emellett azt is nyilatkozta a cég szóvivője, hogy a vezetői elvándorlás nem különleges, a megszokott mértékű csupán.

Mi történik, ha gyerekes a vezér?

A munkavállalók megtartása nem az egyetlen problémája az N26-nak. Két évig hadakozott a német BaFin szabályozóval, hogy végül a szabályozónak megfelelő pénzmosás elleni védelmet építsen a rendszerébe. Belépett majd feladta az amerikai piacot, a brexit miatt pedig lemondott a brit terjeszkedésről is. Mindezt úgy, hogy közben készül a tőzsdére lépésre.

A Sifted forrásai szerint az elvándorlásról nem a szakmai kihívások és céges kudarcok tehetnek, hanem az alacsony bérek, az egyenlőtlen előléptetési rendszer és a vezérigazgató. A lap által megkérdezett korábbi és jelenlegi alkalmazottak szerint a 2018-2019-es nagyarányú növekedés nyomta rá a bélyegét a cégre. A korábbi laza, de jó minőségű munkát elváró cégből egy nyomasztó, a számokat minden elé helyező céggé vált. Ebből is azzá a fajtává, ahol a – többek által gyerekesnek leírt – főnök barátainak könnyebb az előmenetel. Később pedig ezek az emberek hoznak meg olyan döntéseket, amiket több szinttel alattuk kellene meghozni. Egyszer egy teljes termékfejlesztési csapat, azaz húsz ember, mondott fel azért, mert folyamatosan belebeszéltek a dolgukba.

Az N26 minden területen elkezdett javítani a gyakorlatán, ám nem egyértelmű, hogy az elvesztegetett két évet hogyan fogják visszanyerni.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?