Ki lesz a fintech Teslája? Megmondjuk, hogy mi kell hozzá
Kivel van a baj? A világgal, a termékfejlesztőkkel, a felhasználókkal? Hogyan kell és lehet üzletet csinálni a huszonegyedik században?
Új csalásfigyelő rendszer vezet be a brit Barclays Bank. A online indított gyanús tranzakciók teljesítése előtt egy kérdőívvel próbálja kitalálni a netbank, hogy a számla tulajdonosa ül-e a gép előtt
2016-ban több mint 23 ezer olyan munkahelyi baleset történt, amelynek következményei három napon túl gyógyultak. A munkavállalókra mégis kevés cég köt biztosítást.
Kivel van a baj? A világgal, a termékfejlesztőkkel, a felhasználókkal? Hogyan kell és lehet üzletet csinálni a huszonegyedik században?
Rókára bízta a tyúkól őrzését az amerikai adóhatóság. Azt a céget kérte fel, amelyet idén már kétszer megtörtek, és most is folyik ellene vizsgálat.
Erős a nyugdíj megmaradásába vetett hit, de az is, hogy a megszokott életszínvonal fenntartásához kevés lesz az állam által folyósított összeg.
Olyan nyitott banki platform tesztelésébe kezd bele októbertől a brit HSBC, amiről még álmodni sem mertünk. Az új appban huszonegy banknál kezelt számlát lehet áttekinteni egy felületen.
Érdekes felmérést készített az amerikai LendEdu oldal. Arról kérdeztek meg 875 darab, 18 évesnél idősebb fogyasztót, hogy ma milyen módon fizetnek és egy generáció múlva mi lesz a bevett fizetőeszköz.
Európai adatvédelemről, a digitalizáció buktatóiról és a mobilos vásárlásról tart konferenciát az OTP Mobil.
A mesterséges intelligencia és a digitalizáció segít, azt viszont minden banknak el kell döntenie, hogy hisz-e a tech platformcégek sziréndalának.
© 2016 FinTech Radar | Minden jog fenntartva.